
Fotó: Gov.ro
A kormány várhatóan január végén fogadja el a jövő évi állami költségvetést – nyilatkozta szerda este Ilie Bolojan miniszterelnök.
2025. december 11., 09:372025. december 11., 09:37
A kormányfő szerint a 2026-os büdzsé elfogadása a parlamenti eljárásoktól függ, a törvényhozásnak ugyanis előtte jóvá kell hagynia minden olyan tervezetet, amely megteremti a feltételeket egy kiszámítható és a deficitcél teljesítését lehetővé tevő költségvetés kidolgozásához.
A B1 televíziónak adott interjúban a miniszterelnök azt is elmondta, hogy
Rendkívül fontosnak nevezte emellett a szigorú költségvetési fegyelem fenntartását és a kiadások csökkentését is – szemlézi az Agerpres.
Rámutatott arra is, hogy a nagy deficit miatt
Ha a kamatkiadások csökkennek, több pénz jut beruházásokra, fejlesztésre, a közszolgáltatások javítására. Ehhez azonban pontos tervezésre van szükség, csak így érhető el, hogy az ország tudja tartani a kitűzött hiánycélt – magyarázta Bolojan.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
Legyen nemzeti minimum, hogy ami a magyaroké, azt vissza kell adni a magyaroknak! – mondta Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében.
Anyagi kárral járó közúti baleset történt hétfő délután a 13A jelzésű országúton Szentegyháza és Csíkszereda között.
1 hozzászólás