
Fotó: Olti Angyalka
Megkapták a kormány által beígért támogatás elmaradt részét, így három év kihagyás után ismét zajlanak a strand létrehozásához szükséges munkálatok a Korond községhez tartozó Árcsón. A cél az, hogy még idén megnyíljon a létesítmény.
2026. július 24., 18:482026. július 24., 18:48
Hat éve kezdődött el az Árcsón elképzelt strand megépítése, miután a Helyi Fejlesztések Országos Programjában (PNDL) pályázott az anyagiak előteremtéséért a korondi önkormányzat.
A több mint 5 millió lej értékű beruházás terveiben az szerepelt, hogy egy felnőtt-, illetve egy gyerekmedencét hoznak létre, ugyanakkor öltözőket, szálláshelyeket és egy multifunkcionális sportpályát is kialakítanak.
2023-ra mindent sikerült is megépíteni, már csak tereprendezési munkálatok voltak hátra a strand megnyitásáig, ám az önkormányzat kénytelen volt leállni a kivitelezéssel.
Fotó: Olti Angyalka
A gondot egyrészt az jelentette, hogy az anyagárak és a bérek emelkedése miatt megnőtt a projekt értéke, ráadásul a község a fejlesztési minisztériumtól sem kapta meg a korábban leszerződött támogatás összegét. Az építkezési cég ugyan egy darabig kitartott, viszont
Közel három évig álltak a munkálatok a helyszínen az említett tartozás miatt, de idén végre sikerült kimozdítani a projektet a holtpontról. Katona Mihály polgármester a Székelyhonnak kifejtette, hogy
Fotó: Olti Angyalka
Ezt további 250-300 ezer lejjel kell kiegészítsék a helyi költségvetésből, így pedig már elegendő lesz a pénz az elmaradások kifizetésére és a strand beindításához szükséges munkálatok elvégzésére.
Jelenleg az utolsó simítások zajlanak a komplexumnál:
Továbbá napágyak beszerzése is következik.
Fotó: Olti Angyalka
A polgármester hangsúlyozta, mindenképp az a céljuk, hogy ha rövid időre is, de idén nyáron már megnyissák a strandot. Korábban azt is elmondta nekünk, hogy a létesítmény nem csak a turistákat és a kikapcsolódni vágyó helybélieket szolgálná ki, hanem kihelyezett tanórákat is lehetne tartani ott az iskolásoknak.
Fotó: Olti Angyalka
A kormány pénteken memorandumot fogadott el az ország stratégiai nukleáris projektjeinek az európai fenntarthatósági követelményekhez való hozzáigazításáról, és meghatározta az ehhez szükséges intézkedések ütemtervét.
Két életképes megoldást lát a kormányalakításra Csoma Botond: a PSD külső támogatásával létrejövő PNL-RMDSZ-USR-kormányt vagy egy kisebbségi PSD-kabinetet.
Gyengék a romániai diákok 2025-ös PISA-eredményei, és ezt kertelés nélkül ki kell mondani – jelentette ki pénteken Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter.
Raluca Turcan nemzeti liberális párti képviselő kérte a képviselőház oktatási bizottságát, hogy tűzze napirendre a mobiltelefonok általános és középiskolai használatát egyaránt betiltó törvénytervezetet.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök pénteken közölte, hogy nem híve a Trikolór terek kijelölését és a tisztségviselők számára a román zászló megcsókolását előíró kezdeményezésnek.
Hivatalosan is megvádolták Raed Arafatot, a romániai belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) vezetőjét abban a büntetőeljárásban, amely egy Nagy-Britanniából beszerzett helikopter vámeljárás nélküli romániai behozatalát vizsgálja.
Három drogkereskedő került a Hargita megyei rendőrség szervezett bűnözéssel foglalkozó osztályának látószögébe. A nyomozásban részt vett a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség is.
Ittas vezetésen kapták egy iskolabusz sofőrjét, amely hét gyermeket szállított egy Brăila megyei óvodába szerdán – közölte a rendőrség. Az eset két nappal egy hasonló, Temes megyei incidens után történt.
A nyári hőmérsékletekkel induló ősz után már holnaptól érezhetően lehűl az idő, amikor hideg légtömeg tör be Romániába, és a meteorológusok szerint az ország nagy részén esőzések várhatók.
Egy 61 éves tartalékos hadseregtábornokot holtan találtak pénteken fejlövéssel a Prahova megyei Paulești községben lévő házában – nyilatkozták rendőrségi források az Agerpres hírügynökségnek.
szóljon hozzá!