A villanypásztor és az őrzőkutyák sem állították meg a jól megtermett hím medvét, amely öt juhot ölt meg az elmúlt két hétben egy ivói gazdaságban. Többször elkergették a hatóságok a problémás példányt, mégis visszatért, így végül ki kellett lőni.
Egyenként félmillió forintos – 6400 lejes – támogatást kapnak a Salrom és a Sal Sind alkalmazottai, valamint a beszakadt bányafödémnél kialakított veszélyzónából kiköltöztetett családok – jelentette be szerdán Parajdon az Ökumenikus Segélyszervezet.
Nem veszélyes vagy előreláthatatlan és nem számottevő – ezekkel a jelzőkkel illetik Parajdon a bányakörüli változásokat és méréseket. Azt viszont hangsúlyozzák, hogy már többen hegesztik a nagy fekete csöveket.
Egy ígéretét legalább be tudta tartani a Salrom vezetősége, hiszen szerdán megnyílt a sósvizű strand Parajdon. Néhány turista rögtön ki is használta a lehetőséget: volt, aki napozott, mások a medencében lubickoltak.
Számos alkalommal besétált az Árvátfalván lévő házak közé egy fiatal hím medve, amely egyszer gyereket is megijesztett a településen. Ezt a példányt fogták be csapdájukkal a Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász Egyesület vadőrei.
Elkezdi a régi aszfalt felmarását a kivitelező kedden délben a Tamási Áron utcában, a művelődési ház és a körforgalom közötti szakaszon – közli Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.
A Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) tagjai hétfői ülésükön a parajdi sóbánya jövőjének két lehetséges forgatókönyvét vizsgálták meg – számolt be az elnöki hivatal.
A tervezettnél lassabban haladnak a Korond-patak ideiglenes eltereléséhez szükséges csövek összehegesztésével és felszerelésével a parajdi sóbányánál, így tíz-tizennégy napos késéssel kell számolni a munkálatok július 1-jére ígért befejezéséhez képest.
A sport nem mindig a versenyekről, az éremtáblákról és a reflektorfényről szól. Van, amikor a mozdulatok mögött sokkal több rejlik: egy belső világ, amely csendes, de eltökélt, érzékeny, de erős. Veress Erna Down-szindrómás úszó története pont ilyen.
Elkészült a Tompa László utca aszfaltozásával a kivitelező Székelyudvarhelyen, ezzel egy fontos közlekedési alternatíva szabadult fel a gépjárművezetők előtt.
Hosszab áramszünet várható hétfőn Nyikómalomfalván, a szolgáltató ugyanis javítási munkálatokat végez – derük ki a szerkesztőségünknek is elküldött közleményből.

Többnapos havazás után vastag hóréteg borítja Csíkszék minden szegletét. A fehér tájak minden még egy ideig velünk maradnak, hiszen a szilárd csapadék után dermesztő hideg érkezett a térségbe.
Elindult a jelentkezési időszak azon tulajdonosok számára, akik régi ingatlanjukat turisztikai célokra hasznosítanák Szentegyházán. A támogatás összege elérheti az 50 000 eurót.
Kastélynapokkal ünnepli egy éves újranyitását a fiatfalvi Ugron Kastély a hétvégén.
Avarák, kertek, átlépők földje Székelyvarság címmel jelent meg Tamás Lenke kötete, amelyben a település történetét írja le. Alkotását, amelyben személyes történetek is helyet kaptak, vasárnap fogják bemutatni a helyi kultúrotthonban.
Most aztán tényleg lebontaná a lakótelepi bádoggarázssorokat a székelyudvarhelyi városháza? – merült fel a sokakat érintő kérdés az elmúlt napokban. A Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal szerint azonban szó sincs erről.
Kiemelkedő, 9,72-es átlaggal lett Hargita megye legjobb érettségizője Bencze Mátyás, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium XII. B osztályos tanulója. A fiatal tehetséggel kitartásról, terveiről és a jelenlegi oktatás kihívásairól beszélgettünk.
Komoly fennakadást okoz a betonhiány a parajdi beszakadt bányarésznél zajló munkálatokban. A kivitelező nem tud elegendő alapanyagot beszerezni, emiatt már kétnapos csúszásban vannak a Korond-patak ideiglenes elterelésével.
Kültéri szúnyogirtást végeznek Szentegyházán, szerdán este 8 órától. A lakókat arra kérik ne tartózkodjanak az érintett területeken a permetgőzök belélegzésének elkerülése érdekében.