Lekvárok és szörpök a nagymama receptje alapján

•  Fotó: ifj. Farkas Antal

Fotó: ifj. Farkas Antal

Az utolsó simításokat végzik a IV. Udvarhelyszéki Gyümölcsfesztivál részvevői, ugyanis pénteken reggel nyitja meg kapuit a már hagyományossá vált őszi gyümölcsünnep. Ezúttal a bögözi és ivói csapatokat faggattuk arról, milyen finomságok sorakoznak majd asztalaikon.

Kovács Eszter

2012. szeptember 16., 19:002012. szeptember 16., 19:00

2012. szeptember 16., 19:142012. szeptember 16., 19:14

Oláh Kincső és édesanyja, Erzsébet már az első gyümölcsfesztiválon is részt vett, az ivói hölgyek szerint a rendezvény azóta csak gyarapodott, mind a részvevők számát, mind a programok sokszínűségét tekintve. „A nagymamától örökölt receptek alapján készítjük a lekvárokat és szörpöket, főként vadgyümölcsökből” – árulta el Oláh Kincső. A begyűjtött csipkebogyóból, bodzából, málnából, áfonyából és szederből vegyes lekvárok is készülnek, az erdei gyümölcsök mellett az ivói hölgyek a gyógyhatásokkal bíró homoktövisből is készítenek szörpöt. „Fajtánként körülbelül 50–60 üveg lekvárt viszünk a fesztiválra, de sütünk majd sajtos és tepertős pogácsát is” – avattak be a tervekbe.

Bögözben háromfős csapat készül a gyümölcsfesztiválra: Katona Irén, Ilyés Borbála és Geréb Enikő szilvás-fahéjas lepénnyel fogadott, hisz a fesztiválra is ilyen süteményt visznek majd. „Már az első fesztiválon részt vettünk, igaz, nem mindig volt teljes a létszám, de a csapatot továbbra is próbáljuk bővíteni” – mesélték. A hölgyek ezúttal is sokféle lekvárt és szörpöt készítettek, a legnagyobb hangsúlyt mégis a bodzára fektették, hisz ez Bögöz jelképe. „Bögöz nagyon huzatos, így nálunk nem nagyon terem meg a szilva és az alma, a bodza viszont annál inkább. Ezért úgy döntöttünk, nem ékeskedünk más tollaival, és a tavalyi évhez hasonlóan idén is bodzalekvárral nevezünk be a főzőversenyre” – fogalmazott Katona Irén. Egyébként nem csak bodzából főz különleges lekvárt a csapat, hisz Ilyés Borbála vegyes rózsasziromlekvárral is készül a fesztiválra. „Édesanyám receptjében az ún. százszirmú rózsa szerepel alapanyagként, ezúttal azonban egy vegyes fajtát főztem” – árulta el.

Geréb Enikő a csapat legfiatalabb tagja, a kétgyerekes édesanya bevallása szerint a mindennapi gumicukor, rágógumi és kóla ellen vív harcot, ezért a házi lekvárok, sütemények és szörpök fogyasztására ösztönzi gyerekeit. „Mindannyiunkat az vezérel, hogy az édesanyánk által készített, finomabbnál finomabb ételek ízvilágát tudjuk újra éltre hívni. Ezért is tartjuk rendkívül jó dolognak a Civitas Alapítvány kezdeményezését” – jegyezte meg Ilyés Borbála. A hölgyek szerint a gyümölcsfesztivál tapasztalatcserére is jó alkalom, továbbá színvonalas kulturális rendezvény is egyben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
2026. október 11., vasárnap

Csorgókő: ahol a víz végigsimítja a fekete sziklákat | Erdély kincsei

Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.

Csorgókő: ahol a víz végigsimítja a fekete sziklákat | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Két lábra emelkedett a vadász előtt a medve Szentléleken – ez lett a veszte

Kilőttek egy medvét szerdán este Székelyszentléleken, miután az állat ismét lakott területen bukkant fel és agresszíven viselkedett. A nagyvad már hosszabb ideje félelemben tartotta a környékbelieket, akik gyermekeiket is féltették tőle.

Két lábra emelkedett a vadász előtt a medve Szentléleken – ez lett a veszte
2026. október 07., szerda

Két autó ütközött Székelyszentléleken, az egyik sofőr kórházba került

Két személyautó ütközött össze szerdán délelőtt a 24-es községi úton, a Farkaslaka községhez tartozó Székelyszentléleken.

Két autó ütközött Székelyszentléleken, az egyik sofőr kórházba került
2026. október 07., szerda

Elgázoltak egy medvét Szentegyháza és Csíkszereda között

Medvét ütött el egy autó szerdán reggel fél kilenc körül a 13A jelzésű országúton, Szentegyháza és Csíkszereda között.

Elgázoltak egy medvét Szentegyháza és Csíkszereda között
Hirdetés