
Fotó: László Ildikó
Nem fogadta el a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő-testületet a 2023-as évi zárszámadásról szóló határozattervezetet, ugyanakkor a fűtésszolgáltatás módosításról szóló tervezet mellett a város fenntartható fejlesztési stratégiájának a kiegészítéséről szóló napirendi pont megtárgyalását is viták jellemezték a csütörtöki ülésen.
2024. május 30., 19:412024. május 30., 19:41
Megvalósítások és számonkérések, hatékonyságról és sikertelenségről szóló viták – érződött már a csütörtöki tanácsülésen is, hogy a kampányhajrá időszakában vagyunk. Eredetileg 24 határozattervezet szerepelt a testület napirendjén, ezt az ülés elején 31-re bővítették, majd két, jogi szolgáltatások igénybevételéről szóló tervezetet visszavontak, ugyanis hiányzott a szakbizottságok véleményezése.
Gálfi Árpád polgármester, miután bejelentette, hogy sikerült megtalálni a fűtésszolgáltatási problémára a megoldást, a hat pályázati projekt folytatásához szükséges határozattervezetek, valamint a 2023-as zárszámadásról szóló tervezet kapcsán hosszan sorolta a beruházásokat, valamint elmondta, hogy
„Én azt javaslom önöknek, nagyon tisztelettel, hogy jó szívvel szavazzák meg ezt a határozattervezetet, már csak azért is, mert az összes vitánk és vesződésünk ellenére ezek a megvalósítások maradnak meg. Ezek a projektek az önök önkormányzati képviselői ideje alatt valósultak meg, ezekről tudnak majd mesélni a gyerekeiknek, unokáiknak” – fogalmazott.
A képviselő-testület nem fogadta el a 2023-as zárszámadásról szóló határozatot. A tervezet bemutatásában elhangzott, hogy
A jövedelmi oldal szerkezetét tekintve 47 százalékot tesz ki a város saját jövedelme. A költségvetési támogatások teszik ki az összjövedelem 53 százalékát. A költségvetési támogatásokat nézve
A pályázatok támogatására 66 millió lejt biztosítottak, ez a betervezetthez képest 71 százalékos megvalósítást jelenti. A kiadási oldalon a megvalósítás 180,89 millió lej, ami 77 százalékos hatékonyságot jelent. A beruházási oldalon 85,58 millió lejt költöttek el, ez 69 százalékot eredményez.
Az EU-s beruházásokat tekintve Székelyudvarhely a tervezethez képest 79 százalékot valósított meg, ez összesen 82 millió lejt jelent.
Fotó: Beliczay László
Messze elmarad a hatékonyság az elvárttól, jelentette ki hozzászólásában Berde Zoltán, az RMDSZ-frakció vezetője
„Ha figyelembe vesszük azt, hogy az elmúlt évben a költségvetést az önkormányzat elfogadta úgy, ahogy azt a polgármester előterjesztette, akkor
Nem elfogadható az, hogy az európai uniós pályázatok esetében ilyen körülmények között 70 százalékos a megvalósítás. Nem elfogadható az, hogy az utak esetében valamivel több, mint 61 százalékot tudtunk megvalósítani úgy, hogy a költségvetésben ezeket a tételeket az önkormányzat elfogadta.
– tette fel a kérdést a képviselő.
A vita folytatódott a polgármester és a frakciók képviselői között,
A Bányai János Műszaki Szakközépiskola modernizálását, a csereháti zöldövezet rehabilitációját, a csillagvizsgáló újjáépítését, a II. Rákóczi Ferenc utcát érintő kismobilitási projektet, a Tompa László Általános Iskola bővítését és felújítását célzó projektet ez év végéig szeretnék lezárni.
A továbbfinanszírozáshoz szükséges a sarokszámok elfogadása és a hosszútávú városfejlesztési stratégiák aktualizálása, hangzott el a másik vitás napirendi pont felvezetésében. Itt Godra Zsolt, a POL-frakcióvezetője kért szót és elmondta – a polgármester által az ülés elején javasoltakra apropózva –,
„Ez a határozat megmutatja azt, hogy melyek azok a projektet, amiket be kellett volna fejezni 2023. december 31-ig. Több, mint a fele, ha értékben nézzük, akkor a közel kétharmada nem valósult meg ezeknek” – fogalmazott a frakcióvezető. Ennél a napirendi pontnál újabb vita robbant ki arról, hogy
A véleménykülönbségek ellenére végül minden képviselő megszavazta a határozattervezet elfogadását.
A zárszámadáson kívül a testület elfogadta a többi határozattervezetet is, ami az ülés napirendjén szerepelt – döntöttek egyebek mellett köztisztségek átalakításáról, kórházi ügyeleti vonalról, háziorvosi rendelők bérbeadásáról, egyházi támogatásokról, ingatlanbesorolások átminősítéséről és faanyag-értékesítésről is.
A különnyugdíjban részesülő közalkalmazottaknak 85 százalékkal csökken a különnyugdíjuk nem járulékalapú része, ha továbbra is dolgozni akarnak – jelentette be a csütörtöki sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
A Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke, Flavius Jakubowicz szerint a lej euróval szembeni történelmi mélypontra gyengülését elsősorban a meglévő gazdasági egyensúlyzavarokat felerősítő belpolitikai kockázatok magyarázzák.
A legfelsőbb bíróság visszautalta a főügyészséghez az 1990. júniusi bányászjárás ügyének vádiratát.
Történelmi mélypontra gyengült csütörtökön a román deviza az euróhoz képest: a Román Nemzeti Bank (BNR) 5,1417 lejes hivatalos árfolyamot állapított meg, ami 4,13 banis (0,8 százalékos) emelkedést jelent az előző napi 5,1004 lejhez képest.
Kilőtték azt a fiatal medvét, amelyik az elmúlt hetekben többször is állatokat pusztított Eresztevényben és Maksán. A korábban elkergetett, majd a Bodoki-havasokba elszállított példány visszatért a faluba, és újabb támadása után szerdán este lőtték ki.
Ilie Bolojan miniszterelnök csütörtökön azt nyilatkozta, hogy az elmúlt évek történései alapján és a szociáldemokraták jelenlegi vezetését ismerve nem tartja kizártnak, hogy az államfő tisztségből való felfüggesztése is megtörténjen.
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.
Az RMDSZ törvényjavaslatot nyújtott be, amely szerint egy csökkentett összegű gyermekpénz mellé jelenléti ösztöndíjat vezetnének be – de csak azoknak, akik rendszeresen járnak óvodába vagy iskolába. A törvény egyik előterjesztőjével beszélgettünk.
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Jóváhagyta a kormány szerda esti ülésén a növénytermesztőknek és állattenyésztőknek járó átmeneti támogatások (ANT) keretösszegeiről szóló határozatot – közölte Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes, ügyvivő mezőgazdasági miniszter.
szóljon hozzá!