Hiábavalónak tűnik a hatóságok figyelmeztetése, az emberi gondatlanság és a szándékosan meggyújtott aljnövényzet miatt folyton lángolnak a földek tavasszal. Ráadásul a továbbterjedés veszélye mellett még árt is a termőtalajnak a tarlótűz.
A pünkösdi zarándoklatra felkészítő túrára hívja az érdeklődőket a Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) marosvásárhelyi csoportja, ezzel is népszerűsítve a Mária-utat.
Fennállásának 75. évfordulóját ünnepli idén a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia. Ebből az alkalomból négy olyan személyiségnek adtak át díszoklevelet, akik jelentősen hozzájárultak a filharmónia fejlődéséhez.
Színházi előadás, templomi ünnepség, Petőfi kávéház, minikiállítás, villámcsődület és ünnepi megemlékezés – ennyi minden lesz Marosvásárhelyen március 12–15. között, hogy a város apraja-nagyja megtalálja a kedvére való foglalkozást, eseményt.
Nem lehet üres kézzel távozni a marosvásárhelyi tavaszi vásárról, ahol elsősorban márciuskákat és virágokat kínálnak a kézművesek, árusok. A főtéri vásár szomszédságában ásványtani kiállítás van, eladással egybekötve, oda is érdemes benézni.
Felborult és elzárta az úttestet egy szemétszállító jármű a Maros megyei Szabéd falu közelében pénteken kora délután.
Szeben, Maros, Temes, Kolozs és Ilfov megyében összesen 47 helyszínen tartanak házkutatást szerdán az ügyészek.
Marosvásárhely – költők városa címen szépirodalmi sorozat indul a Bernády György Közművelődési Alapítvány rendezésében.
Eladásra kínált két máltai selyemkutyát egy svájci ember, azonban az ebek útleveleinek ellenőrzésekor kiderült, hogy hamis adatok szerepelnek bennük.
A helyi rendőrséggel együtt fog fellépni a marosvásárhelyi városháza az iskolákban rongáló diákok ellen – áll a polgármesteri hivatal közleményében.
Törvény szerint minden diákot köteles felvenni az iskola, akinek a szülője az intézmény körzetében lakik – legalábbis papíron és ideiglenesen. Mindeközben pedig sok körzeti iskola küzd azért, hogy elég gyereket írassanak hozzájuk.

A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék. A XIII. Csíkszentmiklósi Kolbászfesztiválon jártunk.
Több mint ezren, többnyire diákok vettek részt hétfőn Marosvásárhelyen a Könyv és gyertya felvonuláson, így köszönve meg nagyszüleiknek, szüleiknek, tanáraiknak, hogy 35 évvel ezelőtt kiálltak a magyar oktatásért, a közösségi jogokért.
Eltűnt testvérpár keresésében kér segítséget a Maros megyei rendőrség. A két kiskorú reggel elindult ugyan az iskolába, de nem érkeztek meg. Ha bárki tud a hollétükről, értesítse a rendőrséget.
A fogyasztóvédelem első intézkedésként 25 ezer lejes bírságot szabtak ki és elrendelték a szolgáltatásnyújtás ideiglenes leállítását a szászrégeni vendéglőnél.
A szászrégeni kórház sürgősségi osztályán szombat este harminc személyt láttak el ételmérgezés tünetei miatt azok közül, akik részt vettek a városban szervezett házasemberek bálján. A népszerű eseményt végül a prefektus rekesztette be.
Ételmérgezés gyanújával szállítottak kórházba harminc személyt szombat este Szászrégenben. Maros megyében vörös vészhelyzeti kódot léptettek érvénybe.
Óvatosságra inti a Somostetőre látogatókat a marosvásárhelyi állatkert. A térfigyelő kamerák ezúttal a futópálya közelében sétáló anyamedvét és három bocsát rögzítették.
Az influenza és más légúti fertőzések nagyfokú terjedése miatt Maros megyében négy járóbeteg-ellátásban működő központot is nyitnak a betegek számára. Marosvásárhelyen a tüdőklinikán várják a pácienseket, és nem szükséges háziorvosi küldőpapír.