Ismét fokozódtak az ellentétek Gyergyóalfaluban a közbirtokosság vezetése és a tevékenységével elégedetlenek között. Hétfőn egy közel ötvenfőnyi csoport gyűlt össze az intézmény székhelye előtt. Bejutni azonban csak egy négyfős küldöttség tudott, kint feszült volt a légkör.
2011. március 21., 18:132011. március 21., 18:13
2011. március 21., 18:452011. március 21., 18:45
A hosszú ideje húzódó alfalvi közbirtokossági hercehurca hétfőn egy újabb látványos fejezetéhez érkezett. A közbirtokosság elnöke, Mihálydeák Imre reggel hét óra körül leszerelte az épület ajtaját záró lakatot, az ajtó elé pedig egy őrző-védő szolgálat emberei álltak, megakadályozva, hogy a közbirtokosság alkalmazottain kívül más is belépjen a székhelyre. Ez nagy felháborodást váltott ki a közbirtokosság vezetésével elégedetlenek körében. Az „ellenzék” soraiból csak egy általuk jelölt küldöttség juthatott be, de a csoportosulás délutánig nem mozdult a bejárattól.
Az eset előzménye, hogy a közbirtokosság ülésterméből hetekig ki nem mozduló, elégedetlen közbirtokossági tagok február végén lakatot szereltek az intézmény székhelyének ajtajára. Csak ezzel a feltétellel voltak hajlandóak elhagyni a tanácstermet. A lakatot minden reggel kinyitották, majd a munkaidő végén visszazárták. Erre elmondásuk szerint azért volt szükség, hogy Mihálydeák Imre nehogy az éj leple alatt megsemmisítsen vagy eltüntessen fontos iratokat.
Hétfőn reggel viszont a lakatot levágva találták, az ajtó előtt pedig az őrző-védő szolgálat emberei állták útjukat. A hírre nagyon rövid idő alatt összecsoportosultak az emberek.
Az ajtó előtt mintegy húszan-harmincan gyűltek össze, de az alfalvi főtéren még körülbelül 50-60 személy figyelte a fejleményeket. A zavargás megelőzéséért a közbirtokossághoz érkeztek a gyergyószentmiklósi rendőrség és csendőrség képviselői is. A feleket arra szólították fel, hogy párbeszéddel, tárgyalás útján próbálják rendezni a nézeteltéréseket.
A csoport Pál Imrét, Madarász Tibort, Balázs Sándort, valamint Kovács Lászlót választotta ki küldöttként. Ők órákon át az épületben tartózkodtak, ahogy utóbb elmondták, lényegében feleslegesen. Párbeszéd nem alakult ki, Mihálydeák Imre nem volt hajlandó végighallgatni őket.
Pál Imre kérdésünkre válaszolva közölte, hogy elsősorban a rendkívüli közgyűlés összehívását kívánták volna elérni, valamint azt, hogy az általuk átvizsgált dokumentumokban talált rendellenességekre pontról pontra válaszoljon a közbirtokosság vezetője. Szerettük volna megtudni közbirtokosság elnökének álláspontját is, de többszöri próbálkozásra sem tudtuk elérni.
Az események csaknem erőszakos fordulatot vettek, amikor délután négykor, a munkaidő végével az őrző-védő szolgálat alkalmazottai elhagyták a helyszínt, és Mihálydeák Imre is távozni készült. A tömeg körülvette, vádak, szitkok hangzottak el. Az elnököt nem akarták elengedni a helyszínről. A háborgásnak a rendőrség vetett véget, figyelmeztetve a hangoskodókat, hogy törvénybe ütköző, ha bárkit mozgási szabadságában korlátoznak. Mihálydeák Imre így elhagyhatta a teret, a tömeg pedig eloszlott. Megoldás azonban semmire nem született (ezúttal sem), a hangulat pedig egyre feszültebb Gyergyóalfaluban.
Helybenhagyta a fellebbviteli bíróság a Hargita Megyei Törvényszék elsőfokú ítéletét a Gyergyóditróhoz tartozó Orotván tavaly történt emberölés ügyében. Az elkövető fellebbezését elutasították, húsz év letöltendő szabadságvesztést kapott.
A vízhálózaton végzett munkálatok miatt pénteken időszakos vízszünet lesz Gyergyószentmiklóson.
A Bucsin negyedben folytatja a közműberuházás kivitelezője a korábban felbontott útburkolatok helyreállítását – tájékoztat Gyergyószentmiklós önkormányzata.
Jóváhagyták a Jakab Antal tér, a Fürdő utca és a Budai Nagy Antal utca felújításának frissített műszaki és gazdasági mutatóit, valamint költségvetését a gyergyószentmiklósi tanács hétfői ülésén.
Vízszolgáltatási fennakadásokra kell számítani hétfőn és kedden délelőtt Gyergyószentmiklós Virág negyedének északi részén, miután csatornázási munkálatok közben megsérült egy vízvezeték.
Különleges közösségi élménnyel, telt ház közeli estékkel, zenei találkozásokkal zajlott a Folk & Roll Víkend. A háromnapos minifesztivált egyszeri alkalomként tervezték, de sokan kérik máris a folytatást.
Jelentős energetikai korszerűsítés előtt áll a gyergyócsomafalvi Köllő Miklós Általános Iskola 5–8. osztályos épülete. Aláírták a beruházás finanszírozási szerződését, a kivitelezés pedig egy év múlva indulhat el.
Visszakerült a toronygomb és a kereszt a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom tornyára. A péntek délelőtti esemény nem csupán a felújítás egyik leglátványosabb mozzanata volt, hanem a jelen nemzedékének üzenete is a századok múlva élőknek.
A Vitalissima Kft. működtetheti a tömegközlekedést, módosították a kis elkerülő út nyomvonalát, és újabb kísérletet tesznek a Monturist vezetőváltására. Gyergyószentmiklós önkormányzata emellett előkészíti a Gábor Áron utcai Békény-híd felújítását.
Bontják a Kárpát és a Köves utcák tömbházai közelében álló régi kazánházat Borszéken. A több mint harminc éve használaton kívül álló épület felszámolásával a városrész rendezését készítik elő.
szóljon hozzá!