
Fotó: Kristó Róbert
Több állami intézmény hargitai osztályát is új igazgató vezeti. A részleteket azonban körülményes megtudni, miután néhány hete valakik úgy döntöttek, hogy megyeszinten nem nyilatkozhatnak az állami intézményvezetők bukaresti jóváhagyás nélkül.
2013. február 21., 17:292013. február 21., 17:29
2013. február 21., 18:472013. február 21., 18:47
Jól meg kell gondolniuk az állami intézmények helyi vezetőinek (főleg a környezetvédelmi minisztérium alá tartozóknak), hogy újságírók kérdéseire mit válaszolnak – vagy válaszolnak-e egyáltalán –, ugyanis információink szerint nemrég azt az utasítást „kapták”, hogy bármilyen témában csak Bukarest jóváhagyásával nyilatkozhatnak, jelentősen megnehezítve ezáltal a közösséget érintő információk szabad áramlását. Csak alapinformációk „csikarhatók” ki az itteni igazgatókból.
Domokos László, a környezetvédő
A Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség frissen kinevezett igazgatója, Domokos László készségesen állt a Székelyhon rendelkezésére, azt viszont ő is jelezte, tulajdonképpen csak az országos ügynökség beleegyezésével mondhatna bármit.
„Február nyolcadikán neveztek ki, versenyvizsgán nyertem el az állást (egyedül ő jelentkezett), amely köztisztviselői megbízatásról lévén szó, visszavonásig érvényes” – mondta a magánszektorból érkező, gépészmérnök végzettségű 57 éves csíkszeredai Domokos László, aki úgy látja, hogy „a környezetvédelmi ügynökségnél eddig is mindenki öntudatosan végezte a munkáját, a kollégák professzionálisan látják el a feladatokat”. Domokos az ideiglenesen megbízott Bernárdt Zelmát váltotta az ügynökségnél.
Tompa Enikő, a talajfeljavító
Váltás történt a Hargita Megyei Talajfeljavító Igazgatóság élén is, igaz, egyelőre csak ideiglenesen. Az elmúlt esztendő végén váltották le Incze Zoltánt, aki helyett az addig Kovászna megyében – ugyancsak ennek a hatóságnak az élén – dolgozó Tompa Enikőt nevezték ki. „A megtartandó versenyvizsgáig ideiglenes igazgatónak vagyok kinevezve” – mindössze ennyit volt hajlandó nyilatkozni Tompa.
Egyébként az elmúlt esztendőben országos szinten zajlottak versenyvizsgák a megyei talajfeljavító igazgatóságoknál, nagy részüknél – az interneten talált adatok szerint a negyvenegy megyei iroda mintegy kétharmadánál – új vezetőt neveztek ki.
Gabriela Georgeta Melinte David, a környezetőr
A Hargita megyei környezetőrség élén is váltás történt. Adrian Pănescutól, a Hargita megyei prefektúra irodavezetőjétől úgy tudjuk, hogy az eddigi vezetőt, Grigore Sabăut már októberben leváltották. Az őrség megyei kirendeltségénél próbáltunk érdeklődni a kinevezett igazgató nevéről, ám azt a választ kaptuk, hogy keressük meg az országos környezetőrség honlapján, mivel helyben semmilyen információt nem adhatnak ki. A honlapon valóban megtaláltuk a megbízott személy nevét: Gabriela Georgeta Melinte David. Egyébként úgy tudjuk, hogy jövő hónapban hirdetnek versenyvizsgát a megyei környezetőrség vezetői állására.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
szóljon hozzá!