
Fotó: Veres Nándor
Koponya- és többszörös csonttörést szenvedett egy hároméves kisgyerek Gyimesközéplokon szerda reggel, miután elgázolta egy haszongépjármű.
2013. február 20., 17:042013. február 20., 17:04
2013. február 20., 19:452013. február 20., 19:45
A 42 éves gyimesközéploki T. C. teherautójával jobbra térés közben, túl nagy ívben véve a kanyart gázolta el az út bal szélén lévő, édesanyja által húzott szánkón ülő 3 éves T. Z.-t.
A sérülthöz a Hargita Megyei Mentőszolgálat és a rohammentők siettek, majd a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházba szállították. A szerencsétlenséget szenvedett kisgyereket állapota miatt valószínűleg át kell szállítani a marosvásárhelyi kórházba.
A sofőr ellen gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés gyanújával indítanak eljárást – tájékoztatott Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Ismét benőtte a nád az egykori csíkszeredai Suta-tavat, miközben 19 évvel a lecsapolása után továbbra sem kezdődtek újra a rehabilitációs munkálatok. A közbeszerzési eljárás ugyan újraindult, de az eredményt megóvták, így a kivitelezés ismét várat magára.
Négy éve avatták fel a magyar állami támogatással épült gyimesbükki óvodát, amely mára megtelt élettel. A kezdeti nehézségek után ma már 70 gyermek tanul itt, az intézmény pedig a helyi közösség megmaradásának egyik záloga lett.
Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.
Ingyenes vércukormérést szervez kedden és szerdán délután négy órától a Hargita Megyei Vöröskereszt a csíkszeredai Szabadság téren.
Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.
A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.
Nem csak a fuvarleveleket tudja majd ellenőrizni, hanem a rakomány méretét is az a mesterséges intelligenciát használó rendszer, amelyet a rönkszállítmányok figyelése érdekében helyeznek üzembe. Ennek részeként kamerák telepítése van folyamatban.
Hiába Csíkszereda város része, megőrizte és továbbra is megőrizné falusi jellegét Csobotfalva – lakossági fórumot tartottak kedd este a helyi kultúrotthonban, ahol a jelenlevők a városrészt érintő problémákról beszélgettek Korodi Attila polgármesterrel.
Júniusig kell befejezni az Olt-folyó mentén épülő kerékpárutat Hargita megyében, mintegy 45 kilométer hosszan. A tavaly elkezdett kivitelezés a téli szünet után folytatódik, jelenleg a növényzeti réteg eltávolításán és az átjárók kialakításán dolgoznak.
Nem lehet már sokáig halogatni, szükség van a víztartályok telepítésére Tusnád község településein, enélkül ugyanis nem lehet csatlakozni a most épülő, a községen áthaladó vízvezetékre, amely Tusnádfürdőt is el fogja látni.
szóljon hozzá!