Rázkódnak az ablakok, összekoccannak a szekrényben a poharak, mozognak a bútorok, robajlás hallatszik rendszeresen a csíkszeredai Hargita utca egyik házában. Nem földrengésről van szó, de a ház mellett a rosszul helyreállított, besüllyedt útburkolat mégis ahhoz hasonló jelenségeket okoz.
2013. március 04., 18:062013. március 04., 18:06
2013. március 04., 18:222013. március 04., 18:22
A város nyugati kijárata közelében tavaly egy új vezetéket fektettek le, ezért keresztben felásták az úttestet, majd helyreállították. Ahogy ez lenni szokott, később az aszfaltréteg besüllyedt és gödör keletkezett, az áthaladó autók pedig ebbe zökkennek bele. A gödör nem annyira látványos, viszont az autók ezen az egyenes szakaszon gyorsan haladnak, ezért is érezhetőbbek bent a döccenések.
„Nem igaz, hogy nem javították, kétszer is kijártak azóta” – mondta a házban lakó Albert Ágnes, aki repedést is mutatott a szoba falán, ahol tavaly meszeltek. „Reméltük, hogy az európai út felújításába ez a szakasz is bekerül, de nem így lett. Korábban nem volt ilyen gond, de tavaly nyár óta ez rendszeres, főleg délután, amikor több teherautó, kamion jár az utcában. Éjszaka sokszor felébredünk a zajra, amitől remeg az egész ház. Így nem lehet élni, egyszer megomlik minden” – panaszolta az asszony, aki azt szeretné, ha a helyzet megnyugtatóan rendeződne, és megfelelően helyreállítanák az útburkolatot.
„Nekünk még nem jelezték” – reagált a helyzettel kapcsolatos megkeresésünkre Szőke Domokos. Csíkszereda alpolgármestere szerint egy esővíz-elvezető vezetéket kellett a Hargita utca azon részén kibővíteni, új bekötés készült, mert az esővíz nem folyt el megfelelően. Közölte, mivel az elvégzett munka esetében tart a szavatossági idő, felszólítják a kivitelező céget, hogy az útburkolatot megfelelően állítsa helyre.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
szóljon hozzá!