
Fotó: Kristó Róbert
Pünkösdi pereccel indította útjára édesanyja András Ilonát Csíkmenaságról, mikor még gyermek volt. Édesapjával minden évben gyalogosan, a hegyalján át jöttek Csíksomlyóra, a pünkösdi búcsúra.
2013. május 19., 15:462013. május 19., 15:46
2013. május 20., 19:052013. május 20., 19:05
„Nem tudnám megmondani, hogy hányadik alkalommal vagyok itt, már leányka koromban is mindig itt voltam a szüleimmel” – mesélte egy csíkmenasági születésű asszony, akivel a nagymise végén beszélgettünk a csíksomlyói nyeregben. András Ilona még gyermekkorából emlékszik, hogy kalács helyett az édesanyja pünkösdi perecet készített, azzal indította útjára családját, akik gyalogosan a hegyalján át jöttek el Csíksomlyóra, a búcsúra.
Az élet aztán úgy hozta, hogy Ilona néni Sepsiszentgyörgyre telepedett, de 1992-ben nagyon megbetegedett, akkor fogadta meg, hogyha meggyógyul, minden évben eljön a csíksomlyói Szűzanyához. „Nagybeteg, tüdőbeteg voltam, ott feküdtem a kórházban, és fogadalmat tettem, ha helyrejövők, erős tudok lenni, mindig eljövők Csíksomlyóra” – mesélte Ilona néni. És úgy is lett, meggyógyult, s immáron huszonegy éve minden évben részt vesz a pünkösdi szentmisén. „Amikor tegnapelőtt a rádióba hirdették a csíksomlyói búcsút, én úgy sírtam, nem tudnám elmondani, nem lehet kimondani, hogy mit jelent nekem a búcsú” – mondta a könnyeivel küszködő asszony. Férje meghalt, így számára mindennél többet jelent, hogy egészségben felnevelhette három fiát, akik közül az egyik rezidens orvosként dolgozik.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.
Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.
A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.
Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.
Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.
Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.
Idős nőt ütött el egy autó Csíkszeredában a Tudor-lakótelepen kedden reggel. Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.
szóljon hozzá!