
Fotó: Kristó Róbert
Folyamatosan érkeznek vissza a kitöltött nyomtatványok a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség tejkvótairodájába. Az utóbbi három munkanap alatt megduplázódott a nyilatkozatok száma.
2013. május 13., 17:292013. május 13., 17:29
2013. május 13., 18:272013. május 13., 18:27
A tavalyi kvótanyilatkozatokat várják május 14-ig a megyei központba – ezzel a postai dátummal ellátott nyilatkozatokat még elfogadják. Váncsa Rozália, a Hargita megyei tejkvótafelelős érdeklődésünkre elmondta, hogy május 9-ig csupán 3100 szabadeladási kvótanyilatkozat jutott vissza az APIA-hoz, ami elmaradt az előző évek átlagától. Azonban a múlt héten megjelent cikkünket követően a tejkvóta irodába számos hívás érkezett, a termelők a leadási feltételekről és a határidőről érdeklődtek. Ezt követően pedig tömegesen érkeztek vissza a gazdálkodók arra hivatkozva, hogy az újságban olvastak a közelgő határidőről. A gazdák mellett a községek állattenyésztő szövetségei és a helyi polgármesteri hivatalokok is folyamatosan küldik vissza a kitöltött nyomtatványokat. Így lehetséges az, hogy egy nappal a határidő előtt már 6200 nyilatkozat érkezett vissza a kiküldött 7600-ból.
Egy 50 éves, csíkmadarasi férfit állítottak meg ellenőrzésre Csíkszeredában szerdán reggel a rendőrök. Amint kiderült, ittasan vezette az autóját.
Nyitva hagyott ajtókon és kapukon át jutottak be ismeretlenek több csíkdánfalvi házba a húsvéti ünnepek idején. Volt, ahonnan készpénzt vittek el, máshol sikertelen behatolási kísérlet történt, a rendőrség pedig több ügyben is nyomozást indított.
A megszokottól eltérően még el sem kezdődött a Csíkszeredában megszokott általános tavaszi nagytakarítás, amelynek megszervezését akadályozza, hogy nincs költségvetés. A hónap második felében viszont lesz erre lehetőség.
Ismét benőtte a nád az egykori csíkszeredai Suta-tavat, miközben 19 évvel a lecsapolása után továbbra sem kezdődtek újra a rehabilitációs munkálatok. A közbeszerzési eljárás ugyan újraindult, de az eredményt megóvták, így a kivitelezés ismét várat magára.
Négy éve avatták fel a magyar állami támogatással épült gyimesbükki óvodát, amely mára megtelt élettel. A kezdeti nehézségek után ma már 70 gyermek tanul itt, az intézmény pedig a helyi közösség megmaradásának egyik záloga lett.
Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.
Ingyenes vércukormérést szervez kedden és szerdán délután négy órától a Hargita Megyei Vöröskereszt a csíkszeredai Szabadság téren.
Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.
A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.
Nem csak a fuvarleveleket tudja majd ellenőrizni, hanem a rakomány méretét is az a mesterséges intelligenciát használó rendszer, amelyet a rönkszállítmányok figyelése érdekében helyeznek üzembe. Ennek részeként kamerák telepítése van folyamatban.
szóljon hozzá!