
Fotó: Veres Nándor
Kiképzett kutyákkal fejlesztik a Szent Anna Elhelyező Központ diákjait Csíkszeredában. Öt héten át dolgozik együtt huszonöt értelmi sérült, tanulási zavarral küszködő diák három kutyával és azok trénereivel.
2013. május 10., 14:012013. május 10., 14:01
2013. május 12., 17:512013. május 12., 17:51
Május 6. és június 9. között kerül sor a Szent Anna Elhelyező Központ sérült gyerekeinek szociális beilleszkedését szolgáló kutyás terápiára, amelyet a csíkszeredai Elfi Egyesület szervezett az Ügyes Eb kutyakiképző iskola közreműködésével – tudtuk meg Antal Dászkel Ildikótól. A központvezető hozzátette, a projekt megvalósulásához a MOL Románia és a Közösségért Alapítvány több mint 5400 lejjel járult hozzá.
Zöldi Emese projektmenedzser elmondta, hogy ez a program a sérült fiatalok azon képességeinek, készségeinek fejlesztését célozza meg, amelyek alapvetőek a szociális és szakmai beilleszkedésükhöz. Így például segíti a tér- és időbeli tájékozódást, önbizalmat erősít, állandó önkontrollt fejleszt, felelősségteljes viselkedésre és frusztrációtűrésre tanít.
A programban részt vevő három kutya egyaránt rendelkezik kísérői és engedelmességi vizsgával. Kiválasztásukban szerepet játszott a szelíd, csendes természetük. Emellett fontos volt, hogy nagytestűek legyenek, mivel nem kisgyerekekkel, hanem serdülőkkel, fiatal felnőttekkel kell együtt dolgozzanak – tudtuk meg a programkoordinátortól. Hetente kétszer, hétfőn és csütörtökön, tartják a csoportos foglalkozásokat, amelyek azonos módon épülnek fel. A tevékenység mindig egy bemelegítő résszel kezdődik, amely során a tér- és időbeli mozgásokat, valamint testsémafejlesztő gyakorlatokat végeznek. Ezt követően a diákok a kutyákkal dolgoznak, azokat próbálják parancsszavakkal irányítani. Így megélhetik a kutyával való kommunikálás sikerét, nem megfelelő eljárás esetén pedig annak sikertelenségét. Záró mozzanatként a diákok érzékszerveit fejlesztik azáltal, hogy például bekötött szemmel fel kell ismerniük a kutya bizonyos testrészeit – fejtette ki Zöldi. Elmondása szerint a végcél érdekében ezek a gyakorlatok napról napra nehezednek, hogy a program végére a diákok képesek legyenek a kutyára ráhangolódni, valamint azt irányítani.
A program egy közös kirándulással zárul, ami a diákok idegen közegbe való szocializálódásához is hozzájárul. Emellett a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság által évente megrendezett tehetségnapon, a kutyaiskola közreműködésével szeretnének egy kutyás bemutatót tartani, amely során a programban részt vett diákok bemutatják a tanult gyakorlatokat.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!