
Fotó: Kristó Róbert
Romániai és nemzetközi szakemberek bevonásával csütörtökön és pénteken a hegyi kaszálók gazdasági, társadalmi és természeti értékeléséről átfogó konferenciát szervez a Pogány-havas Kistérségi Társulás. Helyszín a Borospataki Skanzen és Panzió.
2013. május 21., 16:062013. május 21., 16:06
2013. május 21., 17:432013. május 21., 17:43
A 2010-ben megszervezett Hegyi kaszálók – a biodiverzitás és hagyományos kultúra találkozási pontjai elnevezésű rendezvény folytatásaként az idei konferencia egyik fő célja, hogy összegyűjtse a hegyi kaszálókkal kapcsolatos tudást, párbeszédet, szakmai vitát kezdeményezve a szóban forgó földterületek fenntartható módon való használatáról és lehetséges védelméről.
A kiemelkedő biodiverzitású – és hangsúlyozottan veszélyeztetett – hegyi kaszálók területeinek drámai csökkenése azt mutatja, hogy az Európai Unió ökoszisztéma-szolgáltatások értékelésére irányuló törekvései nem elég hatékonyak. A kontinens fajgazdag növénytársulásainak fennmaradását biztosító kis léptékű gazdálkodásról értekező szakértők mellett a gazdákat, biológusokat, szociológusokat, közgazdászokat, néprajzkutatókat, politikusokat és nonprofit szervezetek képviselőit is várják. A rendezvény első napjának fő témája a kaszálók környezeti és gazdasági értékelése, második nap a szociális és politikai aspektusok kerülnek előtérbe. A programsorozat csütörtökön reggel kilenc órakor, pénteken pedig negyed tízkor kezdődik.
Egy 50 éves, csíkmadarasi férfit állítottak meg ellenőrzésre Csíkszeredában szerdán reggel a rendőrök. Amint kiderült, ittasan vezette az autóját.
Nyitva hagyott ajtókon és kapukon át jutottak be ismeretlenek több csíkdánfalvi házba a húsvéti ünnepek idején. Volt, ahonnan készpénzt vittek el, máshol sikertelen behatolási kísérlet történt, a rendőrség pedig több ügyben is nyomozást indított.
A megszokottól eltérően még el sem kezdődött a Csíkszeredában megszokott általános tavaszi nagytakarítás, amelynek megszervezését akadályozza, hogy nincs költségvetés. A hónap második felében viszont lesz erre lehetőség.
Ismét benőtte a nád az egykori csíkszeredai Suta-tavat, miközben 19 évvel a lecsapolása után továbbra sem kezdődtek újra a rehabilitációs munkálatok. A közbeszerzési eljárás ugyan újraindult, de az eredményt megóvták, így a kivitelezés ismét várat magára.
Négy éve avatták fel a magyar állami támogatással épült gyimesbükki óvodát, amely mára megtelt élettel. A kezdeti nehézségek után ma már 70 gyermek tanul itt, az intézmény pedig a helyi közösség megmaradásának egyik záloga lett.
Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.
Ingyenes vércukormérést szervez kedden és szerdán délután négy órától a Hargita Megyei Vöröskereszt a csíkszeredai Szabadság téren.
Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.
A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.
Nem csak a fuvarleveleket tudja majd ellenőrizni, hanem a rakomány méretét is az a mesterséges intelligenciát használó rendszer, amelyet a rönkszállítmányok figyelése érdekében helyeznek üzembe. Ennek részeként kamerák telepítése van folyamatban.
szóljon hozzá!