
Fotó: Kristó Róbert
A huszonkettedik Csíkexpóra készülnek Csíkszeredában: a csütörtökön kezdődő nemzetközi kiállítást és vásárt ezúttal is a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályán szervezik, és legalább tízezer látogatóra számítanak.
2013. május 21., 19:152013. május 21., 19:15
2013. május 21., 20:252013. május 21., 20:25
Attól lesz igazán nemzetközi jellege az idei kiállításnak, hogy ezúttal nemcsak Magyarországról érkeznek kiállítók, hanem Lengyelországból is, igaz, egyelőre csak egy cég. „Könnyűszerkezetű garázsokat és raktárakat épít a lengyel cég. Székhelyének városnevét viszont ne kérdezze, mert csupa mássalhangzókból áll, nehezen lehet kimondani, és főleg megjegyezni” – mondja nevetve Csipor Attila rendezvényszervező, az Expo-Har Kft. igazgatója.
Idén mintegy ezer négyzetméter épített felületen állítanak ki a cégek, a legtöbb vállalat ipari, technikai berendezéseket forgalmaz. Például négy olyan kiállító lesz, amelynek ajánlatában különböző típusú kazánok szerepelnek. Lesznek továbbá élelmiszereket és ruházati cikkeket, székely termékeket és kézműves tárgyakat, esküvői kellékeket és bútorokat forgalmazó cégek. Ezúttal egyetlen autószalon – a Škoda – mutatja be idei kínálatát. „Nagyszámú helyi cég jelentkezett, amelyeket azzal segített a helyi önkormányzat, hogy belepótolt az expóhelyükért felszámolt bérleti díjba.”
Az utóbbi években 8–10 ezer látogató tekintette meg a kiállítást, idén azt szeretnék, ha legalább tízezren ellátogatnának a Vákár Lajos Műjégpályára. A csütörtökön 13 órakor nyíló 22. Expó megtekintése ingyenes, pénteken és szombaton 10–19 óra között, vasárnap pedig 10–16 óra között fogadják a látogatókat.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!