Meghosszabbított beteglátogatás: kedvezőtlen tapasztalatok

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Az következett be, amire számítottak, számos kellemetlenséget okoz a hosszabb látogatási idő a kórházban – mondta el Demeter Ferenc, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere.

R. Kiss Edit

2013. január 29., 16:302013. január 29., 16:30

2013. január 29., 19:182013. január 29., 19:18

Január közepén vezették be a kórházak az egészségügyi tárca azon múlt év végi rendeletét, mely szerint hétköznap délután három és este nyolc, hétvégén délelőtt tíz és este nyolc óra között lehet látogatni a betegeket. Az azóta eltelt két hét tapasztalatairól érdeklődtünk kedden a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban. Demeter Ferenc, az intézmény vezetője azt mondta, számos nehézség adódott az új szabályok bevezetése után. Problémás volt megoldani a takarítást a látogatók után, de a látogatók felügyeletét illetően is vannak még gondjaink – mondta a menedzser. Hozzátette, tolvajlás még nem fordult elő.

Demeter Ferenc elmondta, az osztályvezető orvosok szerint az új látogatási időszak a kezeléseket is zavarja. Előfordul, hogy amikor kezelést végeznének, akkor vagy a betegnél, vagy ágyszomszédjainál ott ülnek a látogatók, ilyenkor mindenkinek kellemetlen megkérni őket, hogy menjenek ki arra az időre, a gyerekosztályon pedig ilyenkor sírnak a gyerekek, nagy a zűrzavar – sorolta a kórház vezetője. Kiemelte, az új szabályok része az is, hogy egy betegnél legtöbb egy órát lehet ülni, és egyszerre legtöbb három személy. A látogatók egyébként nem értesültek az új szabályokról, az első napokban azt sem tudták sokan, hogy változott a látogatási időszak, sokan két órára, a korábbi beteglátogatási időpont kezdetére mentek a kórházba, és kellemetlen volt számukra a várakozás három óráig – mesélte el Demeter Ferenc. Hozzátette, a feladatok újraosztásával a jelenlegi személyzettel lefödték a takarítást, az új beteglátogatási időszakkal kapcsolatos kifogásaikat pedig eljuttatták az egészségügyi tárcához, választ azonban nem kaptak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Hirdetés