
Fotó: Veres Nándor
A világ jelenlegi állapotáról tartott előadást Szili Katalin, az Országgyűlés volt elnöke a Sapientia egyetem csíkszeredai nagy előadótermében csütörtökön. Bajban a világ.
2013. május 16., 14:182013. május 16., 14:18
2013. május 17., 10:442013. május 17., 10:44
Az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának elnöki teendőit is ellátó politikus sokkoló példákkal bizonyította, hogy napjainkban – mint fogalmazott – a világ terhelése jóval meghaladja azt a rugalmasságot, amivel rendelkezik.
„A mostani folyamatok alapján ma másfél bolygóra lenne szüksége az emberiségnek, 2030-ra pedig kettőre. Amennyiben mindenki úgy szeretne élni, mint Észak-Amerika lakói, akkor már 4,5 bolygó kellene”. A Föld szennyezettségének bizonyítására a magyarországi politikus az óceánok elszennyeződését említette, amelyeknek minden négyzetméterére átlagosan 45 műanyag tárgy jut. Bemutatott adatai szerint a bolygón évente 13 millió hektár erdőt pusztítanak el, és egymilliárd ember nem jut tiszta ivóvízhez.
„Magyarországon ma mind a négy erőforrásunk kritikus állapotban van” – tért át a magyar helyzetkép bemutatására Szili, majd magyarázatként hozzátette: a magyarországi humánerőforrás tudásban és innovációban le van maradva, a társadalmi erőforrás esetében kritikusan alacsony az emberek közötti bizalom, a természeti erőforrások tekintetében pedig azért kritikus a helyzet, mert a Kárpát-medence eredeti ökoszisztémájának (növényzetének) 90 százaléka már elhasználódott. A negyedik, a gazdasági erőforrások területén is problémákat említett Szili Katalin, akinek előadására összesen több mint száz egyetemi hallgató és oktató volt kíváncsi.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!