Előadás a hetven évvel ezelőtti rémtettekről

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A Maniu-gárdisták által hetven évvel ezelőtt elkövetett gyilkosságokról, a szárazajtai és csíkszentdomosi mészárlásokról tartott előadást pénteken, november 8-én este Csíkszereda polgármesteri hivatalában Benkő Levente történész.

Dobos László

2014. november 09., 22:162014. november 09., 22:16

2014. november 10., 11:232014. november 10., 11:23

A Veress Dávid által kezdeményezett, Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig című előadássorozat meghívottja ezúttal Benkő Levente történész, újságíró volt, aki Maniu-gárda Szárazajtától Szentdomokosig címmel tartott előadást.

Hetven évvel ezelőtt, a második világháború végén, az 1944. augusztus 23-án történt román átállást követő közel három hónapban a Maniu-gárda néven létrejött önkéntes, félkatonai román szervezetek partizánvadászat és elrejtett fegyverek összegyűjtése címén sorozatos gyilkosságokat és rablásokat követtek el az erdélyi magyar lakosság körében. Székelyföldön a Gavrilă Olteanu szászrégeni ügyvéd vezette csapat garázdálkodott, a legtöbb gyilkosságot az erdővidéki Szárazajtán, illetve Csíkszentdomokoson követték el, ahol 13, illetve 11 helyi lakost végeztek ki.

Benkő Levente előadásában a hetven évvel ezelőtti embertelenségekről és emberségekről beszélt. Ismertette a Maniu-gárda megalakulásának előzményeit, kegyetlen akcióit, majd a novemberi feloszlatását, illetve az ezt követő, közel tíz évig tartott per történéseit, tanulságait. Az előadó hangsúlyozta: „az elhurcolásokért, az atrocitásokért soha nem egy nép felelős, hanem azok a személyek, akik a történtekről döntöttek, és akik pontosan megnevezhetők”.

Benkő egyféle párhuzamot állított az 1940 őszén történt ippi és ördögkúti magyar atrocitások, illetve a négy évvel későbbi, románok által elkövetett szárazajtai és csíkszentdomokosi gyilkosságok között. Előadásában rámutatott, hogy a Szilágyságban is voltak olyan magyarok 1940-ben, akik megpróbálták védeni a velük együtt élt helyi románokat, és 1944 őszén is voltak olyan székelyföldi románok, akik kiálltak a magyarok védelmére a Maniu-gárdistákkal szemben.

Az előadás résztvevői közül többen elmondták, hogy azokban a napokban Csíkszeredában is töltöttek pár napot Olteanu csapatai, a szakaszmérnökség épületében voltak megszállva. Az egyik felszólaló azt hallotta, hogy a magyarul kitűnően beszélő, szilágysági származású Iuliu Maniunak nem volt tudomása Olteanu csapatának tetteiről, Benkő viszont cáfolta ezt, levéltári kutatásai során találkozott olyan dokumentumokkal, amelyek szerint a parasztpárt akkori vezetője pénzzel támogatta a nevét viselő gárdát.

A legfájóbb az – mondta Kedves Imre, a megyei pénzügyi igazgatóság szentdomokosi származású vezetője az előadáson –, hogy hetven évvel a kegyetlenségek után Csíkszentdomokos lakosságának többsége még mindig fél, nem beszél a történtekről, kevesen mennek el a minden év október 8-án zajló Gábor-kerti megemlékezésekre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
2026. június 22., hétfő

Egy medvét kilőttek, egy másiknak csapdát állítottak Sepsiszentgyörgyön

Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.

Egy medvét kilőttek, egy másiknak csapdát állítottak Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés