
Fotó: Veres Nándor
Reneszánszhangulatot teremtettek szerdán Csíkszeredában a Nagy István Művészeti Szakközépiskola diákjai. A IV. Székelyföld Napok keretében a Szabadság téren négy óriásvászonra festettek Régizene és reneszánsz címmel.
2013. május 15., 16:382013. május 15., 16:38
2013. május 16., 17:342013. május 16., 17:34
A Hargita Megyei Kulturális Központ és a Nagy István Művészeti Szakközépiskola szervezésében első alkalommal tartottak akciófestészetet Csíkszereda központjában. A kezdeményezés célja, hogy az embereknek bemutassák a képzőművészeti tevékenységet, hogy megtapasztalhassák az alkotás folyamatát – tudtuk meg Siklódi Ferenctől, a művészeti iskola grafikatanárától. Elmondta, hogy az akcióhoz szükséges négy darab 5x1,5 méteres keretet a Csíkbánkfalvi Közbirtokosságtól rendelte meg a kulturális központ, a festéket pedig a Trilak Coatings SRL ajánlotta fel. Az alkotásban a kilencedik és tizenegyedik osztályból egy-egy, míg a tizedik osztályból két hatfős csoport vett részt. A diákok munkáját négy tanár koordinálta, akik nemcsak az alkotás folyamata során, hanem már a vázlatok elkészítése közben is a tanulók segítségére voltak – részletezte a tanár.
Egyórás zenés műsorral járult hozza a reneszánszhangulat teljessé tételéhez a művészeti iskola rézfúvós zenekara. A korhű zene és a készülő festmények mellett több arra járó is megállt, hogy közelebbről is megvizsgálja a tanulók tevékenységét. A nap végére elkészült festmények a régizene fesztivál alkalmával lesznek kiállítva, azt követően pedig elajándékozzák – nyilatkozta Siklódi.
Egy 50 éves, csíkmadarasi férfit állítottak meg ellenőrzésre Csíkszeredában szerdán reggel a rendőrök. Amint kiderült, ittasan vezette az autóját.
Nyitva hagyott ajtókon és kapukon át jutottak be ismeretlenek több csíkdánfalvi házba a húsvéti ünnepek idején. Volt, ahonnan készpénzt vittek el, máshol sikertelen behatolási kísérlet történt, a rendőrség pedig több ügyben is nyomozást indított.
A megszokottól eltérően még el sem kezdődött a Csíkszeredában megszokott általános tavaszi nagytakarítás, amelynek megszervezését akadályozza, hogy nincs költségvetés. A hónap második felében viszont lesz erre lehetőség.
Ismét benőtte a nád az egykori csíkszeredai Suta-tavat, miközben 19 évvel a lecsapolása után továbbra sem kezdődtek újra a rehabilitációs munkálatok. A közbeszerzési eljárás ugyan újraindult, de az eredményt megóvták, így a kivitelezés ismét várat magára.
Négy éve avatták fel a magyar állami támogatással épült gyimesbükki óvodát, amely mára megtelt élettel. A kezdeti nehézségek után ma már 70 gyermek tanul itt, az intézmény pedig a helyi közösség megmaradásának egyik záloga lett.
Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.
Ingyenes vércukormérést szervez kedden és szerdán délután négy órától a Hargita Megyei Vöröskereszt a csíkszeredai Szabadság téren.
Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.
A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.
Nem csak a fuvarleveleket tudja majd ellenőrizni, hanem a rakomány méretét is az a mesterséges intelligenciát használó rendszer, amelyet a rönkszállítmányok figyelése érdekében helyeznek üzembe. Ennek részeként kamerák telepítése van folyamatban.
szóljon hozzá!