Eldugult csatornából a pincébe jut a szennyvíz

Csíkszeredában, a Brassói út egyik tömbházának pincéjébe az eldugult utcai csatornából visszajutott a szennylé, kellemetlen bűzt árasztva.

Kovács Attila

2013. január 21., 15:512013. január 21., 15:51

2013. január 21., 18:472013. január 21., 18:47

Pénteken kezdődött a szennylé visszaáramlása a pincébe – mesélte a Brassói út 7. szám alatti tömbház egyik lakója, aki elégedetlen a hibaelhárítással is, ami hétfő délig még nem történt meg. Mint elmondta, miután pénteken igyekezett kitakarítani az alagsort, de a víz továbbra is jött, hétfő reggel jelentette a történteket az ivóvíz-szolgáltató Harvíz Rt.-nek, ahonnan tíz óra körül érkeztek a helyszínre a szakemberek.

Több csatornafedelet felemeltek, az út szélén levőket visszahelyezték, a tömbház melletti kanálistetőt viszont nem, és jól látható, hogy az akna tele van bűzös lével. A lakó szerint ezután távoztak, anélkül, hogy valami változás történt volna, pedig ilyenkor a földszinti lakásokba, az illemhelyekre is visszajut a szennylé, ezért kellene gyorsan elhárítani a dugulást.

Zólya László, a Harvíz Rt. vezérigazgatója szerint, ha valaki jelentette a meghibásodást, igyekeznek azt elhárítani. Ha ezt nem tudják megtenni, és valamiért elmarad, akkor lehet a vezérigazgatóhoz fordulni kéréssel, esetleírással. Hozzátette, ez a panasz hozzá még nem jutott el.

A vízszolgáltató cégnek egyébként problémát jelent az is, hogy a tavalyi útfelújítások során az európai út városi szakaszaiként leaszfaltozott utcákban, így a Brassói úton is, az aknafedeleket leaszfaltozták mintegy 30 centiméteres vastagságban. Ha ezekhez hozzá akarnak férni, az országos útügytől kell útfeltörési engedélyt kérniük. Erre már volt példa nemrég a Villanytelep utcában, ahol három aknafedelet emeltek az út szintjére.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Hirdetés