Büntetőkamat kifizetésével még igényelhető a területalapú támogatás

Lejárt a területalapú támogatások igénylésének alapperiódusa, viszont június 10-ig még elfogadják a beérkező kéréseket a Hargita Megyei Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós  Ügynökségnél (APIA).

Szabó Kamilla-Mária

2013. május 16., 17:212013. május 16., 17:21

2013. május 17., 01:022013. május 17., 01:02

 

Befejeződött szerdán a területalapú támogatások elfogadásának alapperiódusa, azonban az azt követő huszonöt napon át még leadhatók a kérések. Ebben az esetben viszont a gazdának napi 1%-os  büntetőkamatot kell fizetnie – nyilatkozta Haschi András, az APIA igazgatója. A már beérkezett közel 30 200 kérésen kívül még 1000-re számítanak az ügynökségnél. „Számunkra nem a leadott kérések száma a mérvadó, hanem azok minősége, valamint az igényelt területek mérete” – fogalmazta meg Haschi. Hozzátette, a minőség alatt azt értik, hogy a kérések úgy vannak iktatva, hogy nincs szükség a gazdák utólagos behívására, sem aktakiegészítésért, sem túligénylés vagy egymásra rajzolás miatt.

Az illetékes hozzátette, hogy a tavalyhoz képest, míg a gazdák száma növekedett, a területek mérete csökkent. Erre a változásra számítottak is, mivel úgy vélik, a gazdák az évek során megismerték az APIA elvárásait, az ellenőrzések szigorát. Emellett megtanulták, hogy csak azokra a területekre érdemes támogatást igényelni, amelyek eleget tesznek a követelményeknek – fejtette ki az igazgató.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 09., csütörtök

Nem tanult az esetekből: pár napon belül háromszor bukott le ittas vezetés miatt

Egy héten belül háromszor is ittas vezetés és baleset miatt került a Hargita megyei rendőrség látókörébe egy külföldi férfi.

Nem tanult az esetekből: pár napon belül háromszor bukott le ittas vezetés miatt
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában

Egy 50 éves, csíkmadarasi férfit állítottak meg ellenőrzésre Csíkszeredában szerdán reggel a rendőrök. Amint kiderült, ittasan vezette az autóját.

Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában
Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában
2026. április 08., szerda

Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában

2026. április 08., szerda

Betörések Csíkdánfalván: a nyitva hagyott ajtókon jutottak be a házakba, volt ahol leszerelték a térfigyelő kamerát is

Nyitva hagyott ajtókon és kapukon át jutottak be ismeretlenek több csíkdánfalvi házba a húsvéti ünnepek idején. Volt, ahonnan készpénzt vittek el, máshol sikertelen behatolási kísérlet történt, a rendőrség pedig több ügyben is nyomozást indított.

Betörések Csíkdánfalván: a nyitva hagyott ajtókon jutottak be a házakba, volt ahol leszerelték a térfigyelő kamerát is
2026. április 08., szerda

Késve, de lesz tavaszi nagytakarítás Csíkszeredában

A megszokottól eltérően még el sem kezdődött a Csíkszeredában megszokott általános tavaszi nagytakarítás, amelynek megszervezését akadályozza, hogy nincs költségvetés. A hónap második felében viszont lesz erre lehetőség.

Késve, de lesz tavaszi nagytakarítás Csíkszeredában
Hirdetés
2026. április 07., kedd

Újra benőtte a nád és a bozót az egykori Suta-tavat, miközben még mindig várat magára a felújítás

Ismét benőtte a nád az egykori csíkszeredai Suta-tavat, miközben 19 évvel a lecsapolása után továbbra sem kezdődtek újra a rehabilitációs munkálatok. A közbeszerzési eljárás ugyan újraindult, de az eredményt megóvták, így a kivitelezés ismét várat magára.

Újra benőtte a nád és a bozót az egykori Suta-tavat, miközben még mindig várat magára a felújítás
2026. április 06., hétfő

Hazahívó intézmény lett a gyimesbükki magyar óvoda

Négy éve avatták fel a magyar állami támogatással épült gyimesbükki óvodát, amely mára megtelt élettel. A kezdeti nehézségek után ma már 70 gyermek tanul itt, az intézmény pedig a helyi közösség megmaradásának egyik záloga lett.

Hazahívó intézmény lett a gyimesbükki magyar óvoda
2026. április 06., hétfő

Csíkszentkirályon a húsvéti locsolkodás hagyománya apáról fiúra, anyáról lányra száll – videó

Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.

Csíkszentkirályon a húsvéti locsolkodás hagyománya apáról fiúra, anyáról lányra száll – videó
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában

Ingyenes vércukormérést szervez kedden és szerdán délután négy órától a Hargita Megyei Vöröskereszt a csíkszeredai Szabadság téren.

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában
Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában
2026. április 06., hétfő

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában

2026. április 03., péntek

Ősi rítusok és élő hit: húsvét Csíksomlyón és Csobotfalván

Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.

Ősi rítusok és élő hit: húsvét Csíksomlyón és Csobotfalván
2026. április 01., szerda

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Csíkszeredában

A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Csíkszeredában
Hirdetés