Búcsú az iskolaközösségtől

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Ünneplő ruhás, virágcsokrokat szorongató szülők, hozzátartozók, barátok népesítették be péntek reggel a csíkszeredai Szent Anna Speciális Ipari Iskola sportpályáját. Az enyhe és közepes szellemi fogyatékkal élőket oktató tanintézetben pénteken tartották a ballagási ünnepséget, 31 diák búcsúzott el az iskolaközösségtől.

R. Kiss Edit

2013. május 10., 15:382013. május 10., 15:38

2013. május 12., 17:552013. május 12., 17:55

 

Pitypangokból rakták ki pénteken a Szent Anna Speciális Ipari Iskola sportpályáján a búcsúzó négy osztály számát, illetve betűjét, és a vidáman világító sárga virágok mögé sorakoztak fel az iskolájától búcsúzó diákok.

Burus Csaba iskolaigazgató búcsúztatójában felidézte a lezárult, eseményekkel teli tanévet rámutatott, a felnőttkor küszöbén most az ismeretlen, új körülmények várnak a diákokra. „Nagyon fontos, hogy higgyenek önmagukban és ne feledjék el azt sem, hogy az élet ajándék, amit meg kell becsülni” – mondta az igazgató. A pedagógus közösségnek megköszönte a lelkiismeretes, a tanulók érdekeit szem előtt tartó munkát, a szülőktől pedig azt kérte Burus Csaba, hogy segítsék tovább gyermekeiket, hisz azok küzdelmes időszak előtt állnak, még sokszor támogatásra, bátorításra fognak szorulni. Az igazgató egyenként búcsúzott el mindenik osztálytól, kiemelve sajátosságaikat, megvalósításaikat, azt, amivel hozzájárultak az iskolaközösség életéhez.

A Hargita Megyei Tanfelügyelőség részéről Aurora Parfeni főtanfelügyelő-helyettes kívánta azt a diákoknak, hogy legyenek továbbra is jók és hozzanak józan, jó döntéseket. A Hargita Megyei Gyermekjogvédelmi és Szociális Igazgatóság vezetője, Elekes Zoltán beszédében azt emelte ki, hogy bár sokan választják a könnyebbik megoldást és nem fejezik be tanulmányaikat, a ballagók nem menekültek el a nehézségek elől, legyőzték ezeket és elvégezték az iskolát. Jó érzés egy közösséghez tartozni, minden emberi lénynek szüksége van egy közösségre és reméli, az elmúlt években a diákok is megtapasztalták az együvé tartozás érzését az iskolában – mondta még az igazgató.

A Szent Anna Speciális Ipari Iskola ballagásán négy osztály, 31 diák búcsúzott el iskolájától. A diákok készruhakészítő, asztalos és fodrász szakosítást szereztek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés