Átadták a sajtházat

Új, európai normáknak megfelelő kiszolgáló épületet vehettek birtokukba a tej és tejtermék árusítók. A gyergyószentmiklósi piac sajtháza közel fél év alatt készült el. A létesítmény megszületése nagy könnyebbséget jelent a gyergyói gazdák számára.

Gergely Imre

2009. december 06., 22:172009. december 06., 22:17

Galéria

A szombati piacnapon közel húsz, a tejből készült termékeit kínáló gazda és mintegy ötvenfőnyi érdeklődő jelenlétében vágták el a szalagot az új sajtosnál. A 100 négyzetméternyi helyiségben végre emberi körülmények között folyhat a sajt, túró és más tejtermékek árusítása. Újak az asztalok, a tárolók és digitális mérlegeket is beszereltek.

Galéria
Nagy szükség volt erre az épületre.  A régi “sajtos” már igen leromlott állapotban volt, nemhogy az úniós feltételeknek, de a régi romániai normáknak sem felelt már meg. Az Állategészségügyi Igazgatóság többször is jelezte, bezáratja az épületet, ha nem korszerüsítik. A korszerűsítés pedig többe került volna, mint az új csarnok felépítése. Az épület alapjait júniusban öntötték, az ünnepélyes átadás pedig a Szent Miklós napok keretében történhetett meg.

A sajtházat Portik Hegyi Kelemen római katolikus főesperes szentelte fel. Az ünnepélyes házavatón Lázár Zoltán alpolgármester kiemelte a családi gazdaságok fontosságát a város életében. Mielőtt átadta volna a termelőknek a csarnokot, minél több sajt és más tejtermék eladását kívánta számukra.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 07., szerda

Fiataloknak szóló előadás a felelősségről és bűnmegelőzésről – Dr. Budai István tábornok Gyergyóban

Mi történik, ha hibázunk? Hogyan kerülhetjük el a bajt? Mit tegyünk, ha mégis gyanúsítással, vagy rendőri intézkedéssel találkozunk? – ilyen kérdésekre kaphatnak választ az érdeklődő fiatalok pénteken Dr. Budai István gyergyószentmiklósi előadásán.

Fiataloknak szóló előadás a felelősségről és bűnmegelőzésről – Dr. Budai István tábornok Gyergyóban
2025. május 07., szerda

Irodalmi barangolás Juhász Annával és Lutter Imrével Gyergyóremetén

Rendhagyó irodalomórára hívják az érdeklődőket szombaton a gyergyóremetei Balás Gábor Művelődési Házba.

Irodalmi barangolás Juhász Annával és Lutter Imrével Gyergyóremetén
2025. május 05., hétfő

Útlezárás és forgalomterelés a Gyilkostó sugárúton

Elkezdték a vízhálózat-bővítést Gyergyószentmiklóson a Gyilkostó sugárúton, amelyet később úthelyreállítási és aszfaltozási munkák követnek. A beruházás első szakaszában a Vár utca és a Kőrisfa utca között kell útlezárásra számítani.

Útlezárás és forgalomterelés a Gyilkostó sugárúton
2025. május 02., péntek

Segítsünk együtt a ritka betegséggel küzdő Ilonának

Sokan ismerik és szeretik a gyergyószentmiklósi Molnár családot, ismertebb nevükön Kónuszékat, akik most minden szülő legnagyobb rémálmával néznek szembe: gyermekük súlyos betegséggel küzd. Sokan megmozdultak, hogy segítsék őket.

Segítsünk együtt a ritka betegséggel küzdő Ilonának
2025. április 30., szerda

Eloltották a bozóttüzet Marosfőn – frissítve

Nagyjából egyhektáros területen ég a száraz aljnövényzet a Vaslábhoz tartozó Marosfőn, és fennáll a veszélye, hogy a tűz továbbterjed a szomszédos erdőre is – tájékoztat a Hargita megyei tűzoltóság.

Eloltották a bozóttüzet Marosfőn – frissítve
2025. április 30., szerda

Majálisra várják a gyergyószentmiklósiakat

Majálist szerveznek Gyergyószentmiklóson a Megyei Ifinapok programsorozat részeként május 2-án. A rendezvényen különböző tevékenységek, játékok és finom ennivalók várják az érdeklődőket.

Majálisra várják a gyergyószentmiklósiakat
2025. április 29., kedd

Vezetőcsere és felszámolás előtt a Monturist – Gyergyószentmiklós visszaszerezné a Gyilkos-tó körüli területeket

Rendkívüli ülést tartott Gyergyószentmiklós képviselő-testülete kedden. Az egyik legfontosabb napirendi pont a Monturist cég közgyűlésének összehívása volt, azzal a céllal, hogy visszavonják az ügyvezető megbízatását, és új cégvezetőt nevezzenek ki.

Vezetőcsere és felszámolás előtt a Monturist – Gyergyószentmiklós visszaszerezné a Gyilkos-tó körüli területeket
2025. április 28., hétfő

Újra dolgoznak a gyergyószentmiklósi vízhálózat bővítésén

A Gyilkostó út külső szakasza mellett elkezdték a vezetékek lefektetését, folytatódik a gyergyószentmiklósi ivóvízhálózat több éve zajló modernizálása. Egyelőre egy mellékutcában dolgoznak a gépek, de napokon belül a forgalmas főút is sorra kerül.

Újra dolgoznak a gyergyószentmiklósi vízhálózat bővítésén
2025. április 27., vasárnap

Takarmánydarálóban lelte halálát egy orotvai férfi

Egy működősben levő mezőgazdasági gépbe szorult és életét vesztette egy férfi vasárnap délután Orotván.

Takarmánydarálóban lelte halálát egy orotvai férfi
2025. április 27., vasárnap

640 kilométeres jótékonysági futás Egerből Gyergyószentmiklósra

Jótékonysági futásra indul júliusban Sebestyén Tímea. A Magyarországon élő, de székely gyökereire büszke futónő Egerből egészen Gyergyószentmiklósig fut majd, és a Szent Anna Gyermekotthon támogatásához gyűjt adományokat.

640 kilométeres jótékonysági futás Egerből Gyergyószentmiklósra