Szalagvágás a szociális tömbháznál

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Átadták a gyergyószentmiklósi Kavicsbánya utcában felépült tömbházat. Az épületben úgynevezett szociális lakások lesznek, 40 család kezdheti itt újra az életét.

Gergely Imre

2009. december 04., 20:572009. december 04., 20:57

2009. december 05., 07:492009. december 05., 07:49

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

A péntek déli hivatalos megnyitó ellenére az év végéig még dolgoznak itt  a munkások, az első lakók január végén – február elején költözhetnek be. A tömbházban elsősorban azok kapnak lakást, akiket kilakoltattak az államosított, és később a tulajdonosoknak visszaszolgáltatott ingatlanokból. Közülük sokaknak másként a hajléktalanság lenne a sorsa. Az ünnepélyes megnyitón Portik Hegyi Kelemen római katolikus főesperes Isten áldását kérte az építőkre és termézetesen azokra, akik a falak között élnek majd.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Mezei János polgármester beszédében kiemelte, hogy az épület 40 családnak jelenthet majd új jövőt.
A hátrányos szociális helyzetű jogosultak, a családtagok létszámától függően, olyan garzonokat, két– és háromszobás lakásokat kapnak, amilyenekről az átlag fizetésből élő személyek többsége is csak álmodhat.

A minden igényt kielégítő lakások jövőbeli sorsáért azonban sokan aggódnak. Félő, hogy az új tömbházat nem tudják majd megbecsülni az új lakók, és néhány év alatt “lelakják” azokat. Erre volt már példa Gyergyószentmiklóson a Romfeld ház, a Forradalom negyedi csillagblokk, vagy IMG tömház esetében.

Ennek kikerülésére azonban létezik egy stratégia. A szociális tömbházban rendszeresen lesznek majd ellenőrzések, és azok, akik nem képesek betartani az együttélés írott, vagy íratlan szabályait, azok újra az utcán találhatják magukat, helyükre pedig más rászoruló családokat költöztetnek.

A meglévő szomszédságában a második tömbház építésén is  dolgoznak már. Ez biztató lehet sok lakásproblémával küszködőnek, hisz 2011-ben újabb negyven lakrészbe költözhetnek be a szociálisan hátrányos helyzetű gyergyószentmiklósiak.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 16., szerda

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban

Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban
Hirdetés