Hirdetés
Hirdetés

Áldozócsütörtök, avagy amikor Jézus felvétetett a mennybe

Áldozócsütörtöki búcsú Nyárádremetén. Archív •  Fotó: Nyulas Piroska

Áldozócsütörtöki búcsú Nyárádremetén. Archív

Fotó: Nyulas Piroska

Feltámadása után Jézus még a Földön maradt, ismételten megjelent tanítványainak és beszélt nekik Isten országáról. Húsvét után a 40. napon „szemük láttára felemelkedett, és felhő takarta el a szemük elől” – tanúsítja az Apostolok cselekedetei, valamint Márk és Lukács evangéliuma. Az Úr mennybemenetelének napján erre emlékezik a keresztény világ.

Molnár Melinda

2020. május 21., 10:242020. május 21., 10:24

Már az ősegyházban is ünnepelték a mennybemenetelt – a 4. századig a Szentlélek eljövetelével együtt pünkösdkor. Később a Szentírásban szereplő időrendet követve a húsvét utáni 40. napra került. A negyvenes szám mögött ószövetségi előképek állnak: a vándorlás, a felkészülés Istentől rendelt szent ideje.

A 12. századtól kezdett elterjedni az ünnephez kapcsolódó körmenetek, határjárások szokása, a jó termést célzó vallásos cselekedetek gyakorlása, a mennybemenetel templomi megjelenítése, a gyermekek megajándékozása és a kenyérszentelés.

1918-ig a húsvéti szentáldozás határnapja volt, ebből ered az egyedülálló magyar név: áldozócsütörtök.

További elnevezései: a régi székelyföldieknél áldozó, áldozónap, a moldvai csángóknál iszpász.

Hirdetés

A római katolikus egyházban Urunk mennybemenetele, az Ascensio Domini főünnep. A református közösségekben a mennybemenetel ünnepét istentisztelettel ülik meg. Az unitárius egyház a tanítványok öntudatra ébredésére emlékezik ezen a napon. Erdélyben több régi templom titulusa az Urunk mennybemenetele. Vidékünkön Marosszentgyörgy leányegyházában, Jedden, Nyárádremetén és Farkaslaka filiájában, Kecsetben ülnek búcsút.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Megérkezett a támogatás: több mint ötezer méhész kapott pénzt

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) hétfőn összesen 51,814 millió lejt utalt át 5369 támogatásra jogosult méhésznek a 2026-os évre – közölte kedden az intézmény.

Megérkezett a támogatás: több mint ötezer méhész kapott pénzt
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Pepco- és Tedi-konkurenciának számító dán vegyesboltlánc lép be a romániai piacra

Belép a román piacra a dán vegyesboltlánc, a Flying Tiger – írja a profit.ro gazdasági hírportál.

Pepco- és Tedi-konkurenciának számító dán vegyesboltlánc lép be a romániai piacra
2026. október 13., kedd

Airsoft fegyvereket alakítottak lőfegyverré – őrizetbe kerültek

Őrizetbe vettek hat férfit, akiknél légfegyverből átalakított lőfegyvereket találtak – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Airsoft fegyvereket alakítottak lőfegyverré – őrizetbe kerültek
2026. október 13., kedd

A PNL elnökét győzködi a PSD elnöke, hogy vegyen részt egy felelős kormány létrehozásában

Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt elnöke hétfő este felkérte Ilie Bolojan ügyvivő kormányfőt, hogy vegyen részt egy felelős kormány létrehozásában, amely lehetőséget adna számára, hogy helyrehozza a saját kormánya által okozott gondokat is.

A PNL elnökét győzködi a PSD elnöke, hogy vegyen részt egy felelős kormány létrehozásában
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Több mint tízezer lej a különbség a legnagyobb és a legkisebb átlagbér között

Júliushoz képest augusztusban 132 lejjel (2,3 százalékkal) 5688 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Több mint tízezer lej a különbség a legnagyobb és a legkisebb átlagbér között
2026. október 13., kedd

Az üzemanyag és a lakbérek drágultak a legnagyobb mértékben tavaly ilyenkorhoz képest

A lakbérek, a gázolaj és benzin drágult a legnagyobb mértékben Romániában szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest, míg a burgonya, a friss gyümölcsök és a kukoricaliszt ára csökkent a leginkább.

Az üzemanyag és a lakbérek drágultak a legnagyobb mértékben tavaly ilyenkorhoz képest
2026. október 13., kedd

Fényes nappal kóricált a róka Csíkszereda utcáin

Rókát fotózott le a Civil Csíkszereda Facebook-csoport egyik felhasználója kedden délelőtt Csíkszeredában, a Mihail Sadoveanu utcában.

Fényes nappal kóricált a róka Csíkszereda utcáin
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kitart a megszokottnál hidegebb idő, a hegyekben havazhat is

Megerősödő szélre, mérsékelt mennyiségű esőre, a hegyvidéken pedig havas esőre és havazásra figyelmeztető előrejelzést adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Kitart a megszokottnál hidegebb idő, a hegyekben havazhat is
2026. október 13., kedd

Szeptemberben ismét növekedésnek indult az infláció

Szeptemberben 6,61 százalékra gyorsult az infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Szeptemberben ismét növekedésnek indult az infláció
2026. október 13., kedd

Victor Pontáék is királycsinálók lehetnek? – az ő szavazataikon nem fog múlni, hogy Luca Niculescu miniszterelnök legyen

Az Egységben Romániáért (UPR) parlamenti frakció kész részt venni a Luca Niculescu kormányában, de nem köti miniszteri tisztségekhez a támogatását – jelentette ki hétfőn Victor Ponta képviselő.

Victor Pontáék is királycsinálók lehetnek? – az ő szavazataikon nem fog múlni, hogy Luca Niculescu miniszterelnök legyen
Hirdetés