Hirdetés
Hirdetés

A helyi közösség nyerhet a több éve bezárt műhelyek megvásárlásából

Új gazdára lelhetnek a több éve bezárt műhelyek •  Fotó: Gecse Noémi

Új gazdára lelhetnek a több éve bezárt műhelyek

Fotó: Gecse Noémi

Az előzetes várakozásnak megfelelően az egyetlen komoly érdeklődő, a csíkdánfalvi helyi önkormányzat tulajdonába kerülhetnek a községben található, egykor fekete kerámiát gyártó üzem és a szövöde épületei. Igaz, a korábbiakban hangoztatott árnál jóval olcsóbban.

Kovács Attila

2017. november 28., 11:472017. november 28., 11:47

Kétszer tartottak már árverést a csíkdánfalvi volt kerámiagyártó üzem és szövöde épületeinek értékesítése érdekében az elmúlt hónapokban a részvényesek által kért felszámolás keretében, de vásárló nem jelentkezett.

A korábban hivatásos értékbecslő által 100 ezer euróra értékelt épületek és 14 ezer euróért kínált terület ára a második árverésre tíz százalékkal csökkent, újabb, hasonló mérséklődés következne a harmadik alkalomra.

Hirdetés

A vásárlási szándékát a kezdetektől hangoztató, de a megállapított árat túlzónak tartó helyi önkormányzat sem tétlenkedett közben, az általuk kezdeményezett értékbecslés is elkészült – tudtuk meg Bőjte Csongor Ernő polgármestertől, aki az ennek alapján megállapított értéket egyelőre nem szeretné nyilvánosságra hozni. Annyit azonban elárult, hogy az jóval alacsonyabb, mint a korábbi, az árveréskor kikiáltási árként meghatározott összeg.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Idézet
Szerintem ez az ár elfogadható

– vélte a polgármester, hozzátéve, az árverésen nem vesznek részt, hanem már a harmadik alkalom előtt elküldték vásárlási ajánlatukat a felszámolással megbízott cégnek. Szóban kaptak is választ, ennek értelmében az ajánlatot kedvezőnek tartják a tulajdonosok, a polgármester pedig úgy értékeli, hogy közel a megegyezés.

A község egyelőre az előleget tudná törleszteni a vételárból, a hátralévő rész kifizetése érdekében a jövő évi költségvetésben szeretnének elkülöníteni megfelelő összeget

– tudtuk meg. Az ingatlanok jövőbeni hasznosításáról azután szeretnének dönteni, hogy az adásvétel hivatalossá válik, és aláírják az erre vonatkozó szerződést.

A volt kerámiagyár és szövöde tulajdonosai közül a nagyobb részvénycsomaggal rendelkező Szász János megkeresésünkre azt mondta, időközben a részvényesek közgyűlést tartottak, és a dánfalvi önkormányzat ajánlatát elfogadták. Ezek után a felszámoló cég feladata a megállapodás előkészítése és hivatalossá tétele. Mint elmondta, az ajánlattal kapcsolatban azt a feltételt szabták, hogy

a vételárat 2018 májusáig kell törleszteni,

ugyanakkor az ingatlanadót jövőre már a helyi önkormányzatnak kell kifizetnie. A vételár összegéről úgy nyilatkozott, ez jelentősen alacsonyabb, mint amit a hivatásos értékbecslő a kezdetekkor megállapított, de jóval közelebb áll a reális értékhez.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Mint már beszámoltunk róla, jelentős eltérés mutatkozott a felszámoló megbízásából eljáró értékbecslő által megállapított, illetve a tulajdonosok és a vásárlási szándékát hangoztató helyi önkormányzat által reálisnak vélt vételár között. Az épületek már említett 100 ezer eurós árához viszonyítva a dánfalvi polgármester ötven százalékkal kevesebbet tartott valósnak, Szász János szerint is túlzott volt az az ár, mert a megrongálódott régi épületek java részét le kell bontani. A Csíkdánfalva központjában található épületegyüttes értékesítésére – amely évek óta használatlanul áll –, és a korábbi tevékenység esetleges újraindítására a részvényesek által kért felszámolás a legrövidebb procedúra.

korábban írtuk

Elárverezik a volt kerámiagyártó üzemet és a szövödét Csíkdánfalván
Elárverezik a volt kerámiagyártó üzemet és a szövödét Csíkdánfalván

A helyi önkormányzat megvásárolná Csíkdánfalván az egykori, fekete kerámiát gyártó üzem és a szövöde árverésre kerülő épületeit, de a jelenlegi árat túlzottnak tartják. A tulajdonosok szándéka szerint a helyi közösséget szolgáló befektető előnyt élvez az eladásnál.

A polgármester korábbi megkeresésünkkor azt mondta, egyrészt a dánfalvi kerámia készítésének újraindítását szeretnék, de az ingatlanok megvásárlásával akár iskolai tanműhely, falumúzeum vagy kiállítóterem létrehozására is látnak lehetőséget.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Elveszik a vizet és nyomáscsökkenéssel kell számolni csütörtökön Segesváron és más Maros megyei településeken

Hálózati munkálatok miatt csütörtökön több Maros megyei több településen is korlátozzák az ivóvíz-szolgáltatást – közli az Aquaserv vízszolgáltató vállalat.

Elveszik a vizet és nyomáscsökkenéssel kell számolni csütörtökön Segesváron és más Maros megyei településeken
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Két tinédzsert gázolt halálra egy tolatómozdony

Egy 15 és egy 16 éves fiú vesztette életét szerda este Medgyesen, miután elütötte őket egy tolatómozdony.

Két tinédzsert gázolt halálra egy tolatómozdony
2026. július 01., szerda

Székelykeresztúri tömeges leépítés: nehéz helyben állást találni

Nem csak a környékbeli falvakból ingázóknak, hanem a Székelykeresztúron élő, a könnyűiparból leépítésre kerülő munkavállalók számára is nehéz lesz elhelyezkedni a helyi munkaerőpiacon, a jelenlegi kínálat alapján.

Székelykeresztúri tömeges leépítés: nehéz helyben állást találni
2026. július 01., szerda

Terrorista propagandát terjeszthetett egy marokkói férfi Romániában – tíz évre utasították ki az országból

Nemkívánatos személlyé nyilvánítottak Romániában egy marokkói állampolgárt. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szerint a férfi terrorista propagandát terjesztett, és romániai polgárok radikalizálásában is részt vett.

Terrorista propagandát terjeszthetett egy marokkói férfi Romániában – tíz évre utasították ki az országból
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Hatvanöt éves érettségi találkozóját tartotta a szentegyházi középiskolai oktatás első évfolyama

Nem mindennapi eseményre hívták meg a Székelyhont szerdán: 65 éves érettségi találkozóját tartotta a Gábor Áron Iskolaközpont jogelődjének számító Szentegyházi Vegyes Középiskola 1960-61-es tanévben végzett évfolyama.

Hatvanöt éves érettségi találkozóját tartotta a szentegyházi középiskolai oktatás első évfolyama
2026. július 01., szerda

Levendulaszüretre várják az érdeklődőket Gyergyószentmiklóson

Szedd magad levendulaszüretet szervez a gyergyószentmiklósi Vidékfejlesztés pénteken délután.

Levendulaszüretre várják az érdeklődőket Gyergyószentmiklóson
2026. július 01., szerda

Összesen 18 diákot kellett országszinten kizárni az érettségiről csalási kísérlet miatt

A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,4 százaléka vett részt szerdán a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból (matematikából vagy történelemből) tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.

Összesen 18 diákot kellett országszinten kizárni az érettségiről csalási kísérlet miatt
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Drónt észleltek a román-ukrán határ közelében, vadászgépeket és helikoptert is riasztottak

A védelmi minisztérium radarrendszere szerdán 13:20-kor egy légi célpontot észlelt az ukrán-román határ közelében, az ukrajnai Vilkove településtől mintegy 30 kilométerre.

Drónt észleltek a román-ukrán határ közelében, vadászgépeket és helikoptert is riasztottak
2026. július 01., szerda

Súlyos bírság járt szabálytalan faanyagszállítás miatt

Két szállítót is tetten értek kedden a Hargita megyei hatóságok, akik a faanyagok fuvarozásának szabályozásait hagyták figyelmen kívül. Súlyos pénzbüntetés és faanyag elkobzás is következett.

Súlyos bírság járt szabálytalan faanyagszállítás miatt
2026. július 01., szerda

Grindeanu csak akkor egyezik bele a rotációs kormányzásba, ha a PSD adja elsőként a miniszterelnököt

Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök szerdán kijelentette, abban az esetben egyezik bele a rotációs kormányzásba, ha a PSD adja elsőként a miniszterelnököt.

Grindeanu csak akkor egyezik bele a rotációs kormányzásba, ha a PSD adja elsőként a miniszterelnököt
Hirdetés