Elárverezik a volt kerámiagyártó üzemet és a szövödét Csíkdánfalván

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

A helyi önkormányzat megvásárolná Csíkdánfalván az egykori, fekete kerámiát gyártó üzem és a szövöde árverésre kerülő épületeit, de a jelenlegi árat túlzottnak tartják, és új értékbecslést szeretnének. A tulajdonosok szándéka szerint a helyi közösséget szolgáló befektető előnyt élvez az eladásnál.

Kovács Attila

2017. június 29., 09:232017. június 29., 09:23

A részvényesek által kért felszámolás során árverezik el azt a Dánfalva központjában található épületegyüttest, amely a helybéli kerámiagyártó üzemnek, illetve a szövődének is otthont adott.

A felszámoló cég által felbecsültetett ingatlant 100 ezer eurós áron kínálják eladásra, a hozzá tartozó területet pedig 14 ezer euróért.

Noha ezen az árverésen nem vesz részt, az épületeket a helyi önkormányzat is szeretné megvásárolni, csak nem ezen az áron.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Bőjte Csongor Ernő polgármester szerint a kikiáltási ár mintegy ötven százalékkal nagyobb az ingatlan valós értékénél.

Idézet
Én Dánfalva területén a templomon és az iskolán kívül 100 ezer eurós értékű épületet nem tudok elképzelni. Nagyon szeretnénk, hogy ne kerüljön idegen kézre, szeretnénk fenntartani a kerámiagyártó műhelyeket, a hagyományt, de ezt az árat nincs, ahogy kifizetni. Akármilyen jóhiszemű és lokálpatrióta vagyok, egy számvevőszéki ellenőrzésnél nem tudom bizonyítani, hogy nem játszottam össze valakivel

– érvelt. Hozzátette, az épületcsoport esetében a legutóbbi adózási érték megállapítását célzó felértékelés 270 ezer lejes összeget állapított meg,

az épületek jó része pedig felújítás helyett inkább lebontásra érdemes.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

A község vezetősége a termelés leállásáig Csíkdánfalvi Népművészeti Szövetkezet néven működő szövetkezet nagyobb részvényeseivel is tárgyalt a vásárlási szándékról, akkor született meg a javaslat, hogy a tanács készíttessen egy új, reális árral számoló értékbecslést, és tegyen egy vásárlási ajánlatot a tulajdonosoknak. A polgármester szerint ezt meg fogják tenni.

Idézet
Mi szeretnék a kerámiagyártást életben tartani, településünknek ez volt a jellegzetessége. Ha az egész felületre nem lesz szükség, az iskolának is lehetne tanműhelyt létrehozni, falumúzeumban, kiállítóteremben gondolkodni

– vázolta Bőjte. A polgármester azt mondta, a jelenlegi árverésen nem tudnak részt venni, amíg valós árú értékbecslés nem készül. Úgy látja, nem lesz nagy érdeklődés az ingatlan iránt, de nem szeretnének arra alapozni, hogy fokozatosan csökkenni fog az ár a kereslet hiánya miatt. Ha viszont valaki mégis ezen az áron tenne vásárlási ajánlatot, a község vezetősége nem hagyná szó nélkül a helyzetet, és igyekezne megakadályozni, hogy idegen kézre kerüljön az ingatlan – tudtuk meg. A vásárláshoz szükséges összeg egy részét a község biztosítaná, de a megyei tanácstól is kértek támogatást, amelyre van ígéret.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Az ingatlan tulajdonosai közül a nagyobb részvénycsomaggal rendelkező Szász János is úgy látja, nem reális az indulási ár.

Idézet
Véleményem szerint nem érnek ennyit az épületek, mert java részüket le kell bontani – ezen az áron nem is fogjuk tudni eladni. Ezt egy speciális vásárlói kör tudja ilyen áron megvenni, de nem tudom, van-e valakinek ezzel kapcsolatos érdeke

– magyarázta Szász. A részvényes szerint is szükség van arra, hogy a kerámiakészítés hagyománya megmaradjon Dánfalván, ezért alapfeltétel, hogy olyasvalaki vásárolhatja meg az épületeket, aki valamilyen formában folytatja ezt a tevékenységet.

Mint elmondta, a Csíkdánfalvi Népművészeti Szövetkezetnél korábban kialakítottak egy termékskálát, amivel piacon is lehetett volna maradni, de bizonyos dolgokban nem értettek egyet a részvényesekkel, ezért nem működött úgy minden, ahogy kellett volna. A tevékenység újraindításához pedig a részvényesek által kért felszámolás a legrövidebb procedúra

„A tulajdonosoknak a felszámolásról szóló megbeszélésen ezt az értékbecslő által megállapított árat kellett jóváhagyniuk. Ha nem érkezik ajánlat, tíz százalékkal csökkentjük az árat 3 hónap után. Ez hosszas folyamat, ezért javasoltam a polgármesternek, hogy egy újabb értékbecslés után tegyenek ajánlatot” – vázolta Szász János.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

A felszámoló cég ügyvezetője, Pál-Antal Ildikó kérdésünkre elmondta, a felértékelést egy, a Romániai Engedélyezett Értékbecslők Országos Egyesülete (ANEVAR) által engedélyezett, szakképesítéssel rendelkező hivatásos értékbecslő végezte el. Ezzel az értékkel kezdik az árverést, és az erre vonatkozó eladási szabályzat szerint csökkentik, amennyiben a kikiáltási áron nem veszi meg senki az épületeket. Megerősítette, a tulajdonosi döntés értelmében az eladásnál előnyt fog élvezni az a befektető, aki népművészeti, illetve a helyi közösséget szolgáló tevékenységet szándékszik folytatni.

Dicső múlt, szomorú jelen

1951-ben egy magánszemély alapította a csíkdánfalvi fekete kerámiát gyártó üzem elődjét, a tevékenység az 1960-as évektől a Hargita Művészete Szövetkezethez tartozott, és volt időszak, hogy két váltásban 120 személy is dolgozott ott. Jelentős számú alkalmazottat foglalkoztatott a gyapot- és gyapjúszövöde is, sokan otthon szőtték a rakottast, vagy a szőnyegeket.

2007-ben több részvényessel megalakult a Csíkdánfalvi Népművészeti Szövetkezet, amelynek keretében először csak a szövöde működött, később a kerámiaedények készítése is újraindult, de egy év után leállt. A volt műhelyekben több mint három éve nincs semmilyen termelés.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Bagossy koncerttel zárul az idei Vásárhelyi Forgatag

A marosvásárhelyi magyar közösség ünnepét, a Vásárhelyi Forgatagot idén augusztus 27–31. között szervezik meg, idén pedig a „vásárhelyiség” köré épül. A tizenkettedik családi rendezvényen mindenki talál magának való programot idén is.

Bagossy koncerttel zárul az idei Vásárhelyi Forgatag
2025. július 11., péntek

Felújítják a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központot

Hatvanmillió lejből újítják fel a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központot. Hargita Megye Tanácsa és a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház partnerségben pályázott európai uniós és kormányforrásokra.

Felújítják a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központot
2025. július 11., péntek

Templomok restaurálására különített el pénzt a Hargita megyei önkormányzat

Idén 23 Hargita megyei templom és műemlék felújítására, restaurálására biztosít 1,6 millió lejt Hargita Megye Tanácsa – soron kívüli ülést tartottak pénteken.

Templomok restaurálására különített el pénzt a Hargita megyei önkormányzat
2025. július 11., péntek

Egy hónap alatt több mint száz lejjel csökkent a nettó átlagbér

Májusban áprilishoz képest 139 lejjel, azaz 2,5 százalékkal 5508 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet. A bruttó átlagbér 9187 lej volt májusban, 228 lejjel kisebb, mint az előző hónapban.

Egy hónap alatt több mint száz lejjel csökkent a nettó átlagbér
2025. július 11., péntek

A pénteket sem ússzuk meg felhőszakadás nélkül

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.

A pénteket sem ússzuk meg felhőszakadás nélkül
2025. július 11., péntek

Türelemre van szükség, mert több székelyudvarhelyi szakaszon is forgalomkorlátozás van

Székelyudvarhelyen jelenleg több helyszínen is javában zajlanak a munkálatok a nagy mobilitási projekt részeként, így a közlekedőknek érdemes figyelni az időszakos korlátozásokra. Mutatjuk, hol vannak korlátozások, és mi szabadul fel a közeljövőben.

Türelemre van szükség, mert több székelyudvarhelyi szakaszon is forgalomkorlátozás van
2025. július 11., péntek

Ezek a termékek és szolgáltatások drágultak a legnagyobb mértékben tavalyhoz képest

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közölt adatai szerint az elmúlt egy évben a friss gyümölcsök és a vasúti szállítás drágult a legnagyobb mértékben, míg a cukor vagy a földgáz ára kisebb volt idén júniusban, mint egy évvel korábban.

Ezek a termékek és szolgáltatások drágultak a legnagyobb mértékben tavalyhoz képest
2025. július 11., péntek

VIII. Ősök Napja – Bugac, 2025. augusztus 8–10.

Akit érdekel őseink történelme – legyen szó az ősi vallásról, lovas népünk mibenlétéről vagy a korai magyar hősök történelmi szerepéről –, annak idén is ott a helye a 2025. augusztus 8–10. között tartott VIII. Ősök Napja ünnepen.

VIII. Ősök Napja – Bugac, 2025. augusztus 8–10.
2025. július 11., péntek

Nacsa Lőrinc: elérhető a Határtalanul program legújabb pályázati kiírása

Elérhető a Határtalanul program legújabb pályázata csütörtöktől – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi-táborban tartott sajtóeseményen.

Nacsa Lőrinc: elérhető a Határtalanul program legújabb pályázati kiírása
2025. július 11., péntek

Saját tenyésztésű bárányhúst ettek, lépfenével kerültek kórházba

Lépfenefertőzéssel (anthrax) kezelnek két személyt a bukaresti Matei Balș járványtani intézetben – közölte csütörtök este az egészségügyi minisztérium.

Saját tenyésztésű bárányhúst ettek, lépfenével kerültek kórházba