Több megyében összesen 47 helyszínen tart házkutatásokat a korrupcióellenes ügyészség (DNA) egy adócsalással kapcsolatos ügyben – értesült az Agerpres hírügynökség.
Személyautóval ütközött egy kisbusz szerda reggel a 24C jelzésű országúton, Botoșani megyében. A baleset három sérültjét próbálják újraéleszteni a mentősök.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) a helyi közigazgatás „valós” reformját szorgalmazza az elbocsátások helyett, és a betöltött álláshelyek számának 25 százalékos csökkentését javasolja, de több szakaszban.
Bukarestbe látogat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége szeptember 3. és 12. között.
A helyi közigazgatást érintő 10 százalékos létszámleépítés szükségességét hangsúlyozta Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este, rámutatva, hogy ezzel párhuzamosan a központi közigazgatásban is csökkenteni kell a betöltött álláshelyek számát.
Ez a gyors kenyérfajta megfelel egy főétel mellé köretnek vagy reggeli kenyérnek is, de az igazi titka, hogy önmagában is működik, mint egy teljes tétel.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: amennyiben a helyi tanácsosok rábólintanak, jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A leggyakrabban fertőző új Covid-19-variáns a Nimbus, de egyik tünete miatt a „borotvapenge” név is ráragadt. Általában nem okoz súlyos lefolyású megbetegedést. Hargita megyében az új Covid-19-esetek jórészt a megye északi részére koncentrálódnak.
Jövő héttől minden általános iskolai tanító és tanár munkaköri feladatai közé bekerül heti plusz két óra, amelyet felzárkóztató vagy tehetséggondozó foglalkozásokra kell fordítania. A pedagógus maga dönti el, hogy milyen tevékenységre fordítja ezt.
Daniel David oktatási miniszter kedden azt nyilatkozta, meggyőződése, hogy az új tanév első napján, szeptember 8-án valamennyi iskola várja és fogadja majd a gyermekeket, de néhány tanintézetben számítani lehet „a bojkott valamilyen formájára”.
Ismét pezsegni fog Kovászna hétvégén: a 26. városnapok számtalan rendezvénye remélhetően sokakat kihoz a terekre, bevisz az előadótermekbe szórakozni, művelődni.

Székelyföld-szerte jelen voltunk a március 15-i ünnepségeken, összefoglalónkból abból adunk ízelítőt, hogy Sepsiszentgyörgytől a Nyergestetőn át Csíkszeredáig, Székelyudvarhelytől és Gyergyószentmiklóstól Marosvásárhelyig hogyan ünnepeltek a székelyek.
Kézdivásárhely egyik játszóterén hagyott magára egy ebet egy férfi a napokban. A városi menhely vezetője biztonságba helyezte a kutyát, ugyanakkor figyelmeztetett: az ilyen cselekedet nem csak az állatot, de az emberek biztonságát is veszélyezteti.
Általános sztrájkra készül a Közigazgatási Szakszervezetek Országos Szövetsége (FNSA) a kormány által kilátásba helyezett elbocsátások miatt.
Halálra gázolt egy kamion kedden három munkást, akik az útburkolati jelek felfestésén dolgoztak az A1-es autópályán – közölte a Szeben megyei rendőrség.
Öt intézkedéssel készül csökkenteni a kormánykoalíció a villamosenergia árát – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján az energiaügyi miniszter.
Megközelítőleg száz tanügyi szakszervezeti tag hallatta a hangját szeptember 2-án a sepsiszentgyörgyi prefektúra épülete előtt: a kormány megszorító intézkedései ellen tiltakoztak. Noha eddig nem értek el áttörést, a harcot továbbra sem adják fel.
A Prahova, Argeș és Suceava megyei településeket érintené a leginkább, ha országosan 40 százalékkal csökkenne az önkormányzati alkalmazottak megengedett száma – derül ki a kormány kedden közzétett elemzéséből.
Tizenötödik alkalommal szervezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely szeptember 5–7. között kínál gazdag programot a közönségnek. A kulturális értékek megmutatása és a gasztronómia is jelentős hangsúlyt kap.