Washington prioritásként kezeli a romániai restitúciót

Az amerikai kormány prioritásként kezeli a magyar egyházak 1945 után Romániában elkobzott javainak visszaszolgáltatásának kérdését – közölte az amerikai külügyminisztérium abban a válaszlevelében, amelyet azoknak a kongresszusi képviselőknek írt, akik júniusban John Kerry külügyminiszterhez fordultak az ügyben.

2013. augusztus 01., 16:422013. augusztus 01., 16:42

„Az amerikai kormány vezető szerepet vállalt abban, hogy arra biztassa Romániát, olyan törvényeket léptessen életbe, amelyek igazságos, áttekinthető és gyors megoldást nyújtanak az egykori kommunista és fasiszta hatóságok által államosított ingatlanok jogos tulajdonosai számára” – olvasható a Thomas B. Gibbons ügyvivő külügyminiszter-helyettes által aláírt levélben.

Legutóbb Douglas Davidson holokauszt-ügyekért felelős amerikai különleges megbízott látogatott Bukarestbe májusban, hogy a témáról egyeztessen a román kormánnyal, a parlamenttel és a civil szférával – tájékoztatta Gibbons a kongresszusi képviselőket.

A külügyminisztérium levele július 9-i keltezésű, annak másolatát a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítványa (HHRF) hozta nyilvánosságra. Az amerikai kongresszus húsz képviselője június 14-én kérte levélben John Kerry-t: erőteljesen lépjen fel a román kormánynál annak érdekében, hogy az állam maradéktalanul szolgáltassa vissza a magyar egyházak 1945 után elkobzott javait. A képviselők – köztük Ileana Ros-Lehtinen, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke, Christopher Smith, az amerikai Helsinki Bizottság társelnöke, valamint Andy Harris, Marcy Kaptur és David Joyce, a kongresszusi magyar caucus (csoport) három társelnöke – sürgették az amerikai diplomáciai tárca vezetőjénél, hogy a román kormánnyal folytatott tárgyalásai során kérje a kisajátított vallási intézmények méltányos, azonnali és igazságos visszaszolgáltatását.

A kongresszusi tagok kétpárti, 13 republikánus és 7 demokrata törvényhozóból álló csoportja kérte továbbá Kerrytől, hogy tájékoztassa a román kormányt arról: szándékában áll figyelemmel követni a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium tulajdonjogával kapcsolatos ügy fejleményeit, valamint a Markó Attila, Marosán Attila és Silviu Clim ellen folytatott bírósági eljárást. Ezzel kapcsolatban a külügyminisztérium válaszlevelében leszögezte, hogy az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége már a kezdetektől fogva figyelemmel követi az ügyet. A nagykövetség munkatársai június 25-én megbeszélést folytattak Markó Attilával és kérésére hivatalos megfigyelőként jelen voltak a június 27-i legfelsőbb bírósági meghallgatáson. Thomas B. Gibbons előrebocsátotta, hogy az amerikai kormány a továbbiakban is szót fog emelni a jogállamiságon alapuló, igazságos ítélet érdekében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés