Vona felhergelte a románokat

A július végén Tusnádfürdőn rendezett Bálványosi Nyári Szabadegyetemhez hasonlóan az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezet nyári táborát is éles hangon kitámadta a román külügyminisztérium.

2013. augusztus 11., 17:412013. augusztus 11., 17:41

A bukaresti tárca vasárnap közleményben utasította el Vona Gábornak az EMI-tábor negyedik napján, szombaton az erdélyi autonómiakövetelések és a magyar nemzet újraegyesítése kapcsán elhangzott kijelentéseit. A Jobbik elnöke a Hargita megyei Borzonton többek között arról beszélt, hogy nemzetközi szinten kell felvetni Trianon kérdését, ha pedig a kisebbségben élő magyarság ügye csak konfliktus vállalásával képviselhető Romániával szemben, akkor az alakulat kész felvállalni ezt a konfliktust.

A román külügyminisztérium szerint a Vona által szorgalmazott etnikai alapú autonómia nincs összhangban a nemzeti kisebbségeket érintő hatályos európai normákkal, és felszólította a magyar kormányt, határolódjon el a politikus kijelentéseitől. „Az etnikai alapú autonómia nem része a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos, jelenleg hatályos európai normáknak, akárcsak az úgynevezett kollektív jogok sem, amelyeket az 1996-os magyar-román alapszerződés eleve kizár” – szögezi le a tárca közleménye.

A külhoni magyarok érdekében szükséges konfliktusvállalást a román diplomácia rendkívül súlyos, az európai szellemiséget és alapelveket sértő kezdeményezésnek nevezi, akárcsak Vona Gábor ama kijelentését, miszerint a Jobbik nem mondott le céljáról, hogy egyszer minden magyar egy hazában éljen. A bukaresti külügy emlékeztet: néhány hét leforgása alatt immár másodszor kénytelen állást foglalni magyarországi politikusok „Románia szuverén területén” elhangzott kijelentései kapcsán. A tárca korábban szintén közleményben utasította vissza Rétvári Bencének, a közigazgatási minisztérium parlamenti államtitkárának a Tusványoson megfogalmazott bírálatát, miszerint a tervezett romániai közigazgatási reform súlyosan sérti az Európa Tanács és az Európai Unió nemzetközi jogi egyezményeit.

A magyar Külügyminisztérium a bukaresti felszólításra úgy reagált: a Jobbik ellenzéki párt, amely nem vesz részt a magyar kormányzat munkájában, és nem is osztozik annak felelősségében. Közleményében a tárca hangsúlyozta: a magyar kormány elkötelezett a magyar–román stratégiai partnerség alapelvei mellett és célkitűzései iránt.

Egyébként egy kormánypárti román parlamenti képviselő vasárnap felszólította a román külügyminisztériumot, Vona Gábort nyilvánítsák nemkívánatos személynek, a Jobbikot pedig tiltsák be Románia területén, továbbá bejelentette: törvényjavaslatot terjeszt a bukaresti parlament elé „a szélsőségesség betiltásáról”. A szociáldemokrata Bogdan Diaconu javaslatára a külügyi tárca úgy reagált, hogy külföldi állampolgárt csak akkor lehet persona non gratának nyilvánítani, ha diplomata státussal rendelkezik. Különben az EMI-tábort a bukaresti média többsége „szélsőséges, paramilitáris magyarországi szervezetek összejöveteleként” állította be az elmúlt napokban, a kormány közeli Antena3 hírtelevízió pedig a horthysta csapatok által 1940-ben a Szilágy megyei Ippen és Ördögkúton románok ellen elkövetett vérengzések felelevenítésével figyelmeztetett a „magyarveszélyre”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés