
A politikából való visszavonulása lehetőségét lebegtette meg pénteken egy Facebook-üzenetben Victor Ponta román miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) 41 éves elnöke (képünkön), akire hatalmas nyomás nehezedik pártja részéről, hogy induljon a novemberi államfőválasztáson.
2014. április 04., 15:362014. április 04., 15:36
2014. április 04., 16:092014. április 04., 16:09
Bejegyzésében a politikus felidézte, hogy 13 éve kapta első politikai megbízatását, amikor 2001. április 4-én Adrian Năstase akkori miniszterelnök a kormány ellenőrző testületének vezetésével bízta meg. Ponta azt írta: szülőhazája javát igyekezett szolgálni minden azóta betöltött tisztségben – államtitkárként, miniszterként, képviselőként és kormányfőként.
A miniszterelnök bevallotta: számára az idei a legnehezebb esztendő, amelynek során sok csalódással, rágalommal, visszaéléssel, politikai üldöztetéssel, árulással kellett szembesülnie, ugyanakkor a tét is óriási.
„Novemberben, miután megnyerjük ezt az utolsó, sorsdöntő csatát (az államfőválasztást – szerk.) elégedett lehetek azzal, amit elértem. És akkor szeretném átadni a helyem a politikában a fiataloknak, olyanoknak, akiket kevésbé viselt meg az utóbbi évek szörnyű politikai rendszere” – fogalmazott Ponta, hozzátéve, hogy szeretné bepótolni azt, amitől megfosztotta családját az utóbbi 13 évben.
A PSD elnöke több ízben jelezte, hogy túl fiatalnak tartja magát az államfői tisztségre, és szeretné végigvinni 2016-ig szóló miniszterelnöki mandátumát. Elemzők szerint véget vetne Ponta politikai karrierjének egy esetleges kudarc az őszi államfőválasztáson.
Miután februárban eddigi koalíciós partnerei, a liberálisok ellenzékbe vonultak, Ponta – a szociáldemokraták legnépszerűbb politikusaként – már nem zárta ki egyértelműen, hogy elvállalja az államfői tisztségre való jelölést, de úgy fogalmazott, ennek kisebb az esélye, mint annak, hogy a PSD a liberálisoktól kilépett Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök, volt miniszterelnök vagy Sorin Oprescu bukaresti főpolgármester jelöltségét támogassa.
Felmérések szerint a PSD a legnépszerűbb párt Romániában, ugyanakkor a magukat jobboldaliként meghatározó pártok támogatottsága együttesen hasonló nagyságrendű. A közvélemény-kutatások szerint Ponta most megnyerné az elnökválasztást, bárkivel is kerülne össze a második fordulóban. A szociáldemokraták három korábbi elnöke viszont – Ion Iliescu 1996-ban, Adrian Năstase 2004-ben és Mircea Geoană 2008-ban – úgy veszített az elnökválasztáson a jobboldal jelöltjével szemben, hogy az első fordulóban még nyerésre állt.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!