
Egyre több palack kerül a vízbe. Képünk illusztráció
Fotó: Fülöp-Székely Botond
Év végéig életbe léptetik azt a törvényt, amely alapján minden üzlet be kell váltsa az üvegeket, PET-palackokat, alumínium- és papírdobozokat – nyilatkozta Marosvásárhelyen tartott sajtótájékoztatóján Costel Alexe környezetvédelmi miniszter.
2020. augusztus 21., 20:472020. augusztus 21., 20:47
Bár Románia vállalta, hogy 2020 végéig legalább 50 százalékban szelektíven fogja válogatni a háztartási hulladékot és megoldja annak újrahasznosítását, ezt szinte biztos, hogy nem sikerült majd teljesíteni. A környezetvédelmi miniszter Marosvásárhelyen arról beszélt, hogy év elején a szelektív hulladékgyűjtési arány csupán 13,8 százalékos volt, ráadásul a járvány is hátráltattatta ezt a folyamatot. Több helyen bezárták a szelektív hulladékgyűjtőket, hogy a hulladékok szétválogatásával ne terjedjen a koronavírus. A miniszter reméli, hogy járványra való tekintettel Románia haladékot kap az unióval szemben vállalt, a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatot kötelezettségek alól.
Costel Alexe elmondta, hogy a járvány miatt nagyon sokan itthon nyaralnak, ezt pedig sajnos azt is jelenti, hogy az erdőkben, mezőkön, de a folyóvizekben és patakokban is egyre több a szemét, sok helyen PET-palackok és alumínium sörös dobozok „úszkálnak” a vízen. A miniszter szerint az újrahasznosítást és szelektív hulladékgyűjtést többek között úgy szeretnék ösztönözni, hogy lehetővé teszik az üvegek, palackok, alumínium- és papírdobozok visszaváltását.
– érvelt Alexe. A környezetvédelmi miniszter arról is beszélt, hogy szeptemberben közvitára bocsátják az újrahasznosításon alapuló integrált hulladékgazdálkodási rendszerek kiépítésére szolgáló pályázatot. Az erre szánt összeg 580 millió lej, és Alex Costache reményét fejezte ki, hogy ilyen berendezést kap Maros megye is.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
szóljon hozzá!