
A szokásos ünnepi külsőségek mellett, számos rendezvényen emlékeztek meg csütörtökön Magyarországon az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójáról.
2014. október 23., 20:052014. október 23., 20:05
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ünnepi felszólalásában arról beszélt: a magyarok mindig is tudták, hogy ha időről időre katonai túlerővel elcsendesíthették, terrorral elnémíthatták is az országukat, végleg nem tiporhatták el.
„Ha eljött az idő, a magyarok egyenes derékkal, büszkén álltak ki igazukért. Erre tanított 1956, erre bizonyíték 1848, Rákóczi és Thököly eszméje, és e szerint él és tesz a mai magyar kormány is, amely nem fél kiállni a magyarok igazáért, azokért az eszmékért, amelyekért hőseink áldozták életüket” – mondta a miniszter csütörtökön Budán, a Széna téri 1956-os emlékműnél tartott ünnepi megemlékezésen. Varga Mihály hangsúlyozta: a magyaroknak az otthonuk, hazájuk függetlensége szent és sérthetetlen.
Kiemelte, hogy a kommunizmus elleni felkelések történetében a magyarok 1956-os forradalma volt a legnagyobb hatású. Bár a forradalom elbukott, máig ható eredményt ért el: az \'56-os hősök mutattak rá arra, hogy a kommunista országokban fennálló rendszerek valójában emberellenes, korrupt és a társadalmi osztályok egymás elleni kijátszására épülő diktatúrák - mondta. „A kommunista rendszer legitimációját aláásó magyar forradalom hatása végső soron a keleti blokk válságát és bukását okozta” – fogalmazott a politikus.
Hozzátette, a forradalmat lelkesedéssel támogató nyugati világ közvéleménye mégsem mindig értette, sőt olykor irreális próbálkozásként kezelte a magyaroknak a szovjet támadókkal szembeni fegyveres ellenállását. Szerinte azok, „akik így gondolták, nem tudták átérezni és megérezni a magyarok érzéseit” sem akkor, sem ma.
Varga Mihály arról is beszélt, hogy a magyarok közjóért vállalt közös erőfeszítése kovácsolja össze a nemzetet a nehéz időkben, és „ezért tudunk olyan sikereket elérni, mint az elmúlt években”, amikor „saját utunkat választva küzdöttünk meg a nehézségekkel”, az eredmények pedig még a kezdetben hitetlenkedőket is meggyőzték.
Reggel a hagyományokhoz híven katonai tiszteletadás mellett vonták fel az ország nemzeti lobogóját a Parlament előtti Kossuth Lajos téren. A Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal (HM NRH) idén háromnapos programsorozatot szervezett az 1956-os forradalom emléknapja alkalmából. A nemzeti ünnepen ingyenesen volt látogatható a Parlament és a Terror Háza Múzeum.
Szerdán este több mint ötszázan vettek részt forradalom tiszteletére a Műegyetemtől a Bem József térig tartó, a Rákóczi Szövetség által szervezett hagyományos felvonuláson.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!