
Vádat emelt szerdán a legfőbb ügyészség Máté András Levente, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője ellen, mivel a vádhatóság szerint törvényellenesen alkalmazta feleségét a képviselői irodájában.
2013. szeptember 18., 19:082013. szeptember 18., 19:08
2013. szeptember 18., 19:452013. szeptember 18., 19:45
Az ügyészségi nyomozás még az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) 2011 szeptemberi feljelentése nyomán indult. Az ANI szerint Máté 2010 márciusa és 2011 januárja között törvénytelenül alkalmazta feleségét, Máté Erzsébetet, aki ezen időtartam alatt 5508 lejt kapott. Az ügyészség először bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást, azonban Daniel Morar korábbi helyettes legfőbb ügyész újraindította a vizsgálatot. Az ügyet a legfelsőbb bíróság tárgyalja.
Máté András korábban elmondta: álláspontja szerint megalapozatlan az ügyészség gyanúja, mert a törvény a közalkalmazottakra vonatkozik, ő pedig parlamenti képviselőként nem tartozik ebbe a kategóriába. Azt is hozzátette, nem ő, hanem a parlament kötötte a munkaszerződést a feleségével. A képviselő hozzátette, tudomása szerint az elmúlt parlamenti ciklusban 29 képviselő és szenátor ellen indult ügyészségi vizsgálat hasonló okból.
Máté egyébként még 2011-ben alkotmánybíróságon támadta meg az ANI működését szabályozó törvényt. Máté András szerint az ANI-törvény teljes egészében alkotmányellenes, az ügynökség működését szabályozó jogszabály pedig törvényellenesen született. Szerinte a jelenleg hatályban levő törvényt tavaly ugyanazokkal az előírásokkal együtt fogadták el, amelyek a 2007-es törvényben is szerepeltek, és amelyeket az alkotmánybíróság az alaptörvénnyel ellentétesnek minősített.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!