Újabb négymilliárdos hitel

Kétéves lejáratú, négymilliárd euró értékű készenléti hitelmegállapodás megkötéséről állapodtak meg a romániai hatóságok a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), valamint az Európai Bizottsággal – jelentette be szerdai bukaresti sajtótájékoztatóján Andrea Schaechter, az IMF romániai küldöttségének vezetője.

Bálint Eszter

Kiss Előd-Gergely

2013. július 31., 18:442013. július 31., 18:44

2013. július 31., 18:442013. július 31., 18:44

Az ország nemzetközi hitelezői – mint ismeretes – július 17. óta vizsgálódnak, tárgyalnak az újabb hitelszerződésről a román fővárosban. A mostani megállapodás egyébként még nem végleges, a hitelre rá kell majd bólintania az IMF igazgatótanácsának is, amely várhatóan valamikor az ősz folyamán ül össze.

Andrea Schaechter ugyanakkor megerősítette a kormánytagok által korábban hangoztatottakat, miszerint az új hitel készenléti jellegű lesz, a hatóságok nem fognak ebből egyetlen eurót sem lehívni. A 4 milliárdos összeget egyébkén 50–50 százalékban biztosítja az IMF és az EB. Korábban Victor Ponta kormányfő azzal érvelt a hitel szükségessége mellett, hogy ennek köszönhetően nő az országba vetett bizalom, így a kormány könnyebben és alacsonyabb kamatlábbal jut hitelhez a piacról.

Jobb kilátások

A valutaalap küldöttségének vezetője egyúttal arról is beszámolt, hogy az IMF felfele módosította Románia idei és jövő évi gazdasági növekedési kilátásait, idén becsléseik szerint a korábban előrejegyzett 1,6 százalék 2 százalékkal, 2014-ben pedig a korábbi 2 százalékos becslés helyett 2,25 százalékkal bővül a román bruttó hazai termék (GDP). Az optimizmusra elmondása szerint az ad okot, hogy az első negyedévben a vártnál jobban alakultak az exportok, illetve a tavalyinál lényegesen jobb mezőgazdasági termés ígérkezik.

Kevésbé derűlátó a Ponta-kormány, Liviu Voinea, a költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn a hitelezőkkel folytatott tárgyalások után úgy nyilatkozott, javultak Románia növekedési kilátásai, a korábban becsült 1,6 százalék helyett most 1,9 százalékot vetítenek előre. A kedden elfogadott, kiigazított költségvetés egyébként az év eleji büdzsénél 2,6 milliárd lejjel nagyobb összeggel, összesen 626,2 milliárd lejjel számol. Az IMF szakemberei ugyanakkor úgy vélik, hogy a költségvetési mérleghiány folytatja a csökkenést, év végére már a GDP 2–2,5 százalékára rúg, 2015-re pedig lemehet egészen 1 százalékig.

A növekedés feltételei

Annak azonban, hogy ne álljon le a gazdasági növekedés, megvannak a feltételei is. Mint Andrea Schaechter elődeihez hasonlóan felhívta a figyelmet, a kormánynak hatékonyabbá kell tennie a közigazgatást, fel kell gyorsítania a rendelkezésre álló európai uniós források lehívását, fokozottabb ellenőrzés alatt kell tartania az eladósodást, illetve hatékonyabb adóbehajtásra van szükség.

A szakember egyúttal arra is felszólította a bukaresti hatóságokat, hogy gondoskodjanak arról, hogy a minisztériumok ne avatkozzanak bele az állami tulajdonban levő vállalatok működésébe, hanem bízzák azt a kinevezett, magánszférából érkezett menedzsere, akinek célja a társaság működésének hatékonyabbá tétele. Hozzátette: a menedzsereket átlátható módon kell kiválasztani.

Şerbănescu: semmi jót nem hoz a hitel

„Nem tudom pontosan mi áll a kormány és az IMF megállapodásában, de nem tudok eltekinteni abbéli a meggyőződésemtől, hogy a valutaalappal megkötött szerződés semmi jót nem jelent az ország számára” – értékelte a megállapodást a Krónika megkeresésére Ilie Şerbănescu makrogazdasági szakértő. Kifejtette: elsősorban az olyan „alulfejlett országokban” nem használ semmit az IMF-el kötött szerződés, mint Románia. Meglátásában maximum a fejlettebb gazdasággal rendelkező államokban van némi értelme egy hasonló megállapodásnak, azonban a tapasztalatok az mutatják, semmivel sem segíti az IMF-megállapodás a gazdaság fejlesztésében érdekelt, alulfejlett országokat.

Şerbănecu ugyanakkor kérdésünkre arra is kitért, hogy nem állja ki a valóság próbáját a kormány indoklása, amely szerint azért kellett készenléti megállapodást kötni, hogy az ország olcsóbban jusson hitelhez a piacokról. „Romániának nem volt lehetősége olcsóbb hitelhez jutni eddig sem, ahhoz képest, hogy már négy éve áll mögötte az IMF, semmilyen előnye nem származott ebből. A nemzetközi hitelminősítő intézetek továbbra is a befektetésre még nem ajánlott kategóriába sorolják az országot. A valóság, az eddigi tapasztalatok cáfolják a kormány optimizmusát” – szögezte le Ilie Şerbănescu.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés