
Az alkotmánybíróság függetlenségének szavatolására, a testület befolyásolásának beszűntetésére szólította kedden a bukaresti kormányt és a parlamenti pártokat a Velencei Bizottság.
2012. augusztus 07., 16:422012. augusztus 07., 16:42
2012. augusztus 07., 16:562012. augusztus 07., 16:56
Gianni Buquicchio, az Európa Tanács független alkotmányjogászokból álló tanácsadó szervének elnöke riasztónak nevezte, hogy a bukaresti taláros testület tagjai két hónap leforgása alatt immár másodszor fordulnak hozzájuk azzal a panasszal, hogy erőteljes politikai nyomás nehezedik rájuk. Minden bizonnyal ennek betudható, hogy kormánya keddi ülésén Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök bejelentette: letettek a mininépszámlálás megrendezésének tervéről, amelyet a romániai választópolgárok pontos létszámának megállapítása érdekében akartak megrendezni. Az alkotmánybírák – akiknek augusztus végéig kell dönteniük arról, érvényes volt-e az államfő leváltását célzó népszavazás – már korábban pontosítottak: nem újabb cenzus megszervezését, hanem a jelenlegi választói névjegyzékben szereplő polgárok számának kiközlését kérték a hatóságoktól.
Aggodalmuknak adtak hangot a romániai politikai válság elmélyülése miatt a Nemzetközi Valutaalap bukaresti küldöttségének tagjai is. A Crin Antonescu ideiglenes elnökkel folytatott keddi megbeszélésen Erik de Vrijer misszióvezető aggasztónak nevezte a politikai konfliktusnak a gazdaságra gyakorolt kedvezőtlen hatását.
Közben bukaresti zsidó szervezetek tiltakozásukat fejezték ki amiatt, hogy a hétfői kormányátalakítás nyomán a balliberális kabinet tagja lett Dan Şova szociáldemokrata szenátor, aki korábban tagadta a romániai holokausztot, emiatt pártfőnöke, Ponta leváltotta a szóvivői posztról, és tanulmányútra küldte a washingtoni Holokauszt Múzeumhoz. Şova később bocsánatot kért kijelentéséért, miszerint a romániai zsidók lemészárlásában a román hadsereg katonái nem vettek részt, és a pogromokért kizárólag a német hadsereg tehető felelőssé.
Ezzel egy időben értetlenségének adott hangot leváltása miatt Andrei Marga volt külügyminiszter, aki közölte: elutasította a neki felajánlott berlini nagyköveti posztot. A liberális politikus, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem volt rektora indokolatlannak nevezte menesztését, amelyet azzal magyarázott, hogy a román szociáldemokrata párton belüli érdekcsoportok – élen a tárca élére kinevezett Titus Corlăţeannal – meg akarták kaparintani a román diplomácia irányítását.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!