Az Országos Útügyi Társaság nemrég kinevezett vezetője, Narcis Neagu szerint túlságosan költséges az Erdélyt, és ezáltal Nyugat-Európát Moldvával összekötő autópálya megvalósítása.
2013. október 07., 13:162013. október 07., 13:16
2013. október 07., 18:062013. október 07., 18:06
A vezérigazgató úgy véli, jelenleg időszerűtlen a sztráda építési munkálatainak megkezdése, hiszen olyan nagy költségeket feltételez, amelyet Románia jelenleg nem tud felvállalni. „Rendkívül sokba kerül ez az autópálya, és még nem hagyták jóvá a technikai-gazdasági mutatókat. Nagyon drága, nem feltétlenül a kilométerenkénti költséget figyelembe véve, hanem hogy ez mit feltételez. Áthalad a Natura 2000 természetvédelmi övezeten, amely sok óvintézkedést, speciális építmények megvalósítását feltételezi, ezért majdnem 30 millió euróba kerül egy kilométere a sztrádának. A kérdés az: megengedheti-e ezt magának Románia?” – vélte Neagu, aki szerint a köz- és magánszféra közötti partnerség lehetne megoldás az autópálya-építésre, az első ilyent pedig idén írják alá a Brassó és Comarnic közötti szakaszra. „Amikor ez megtörténik, akkor a szerződés megbízhatóságot eredményez a tőkepiacon” – ismertette a vezérigazgató. Ilyen partnerséget terveznek kötni Bukarest déli elkerülőútjára, valamint a Craiova–Piteşti sztrádára is.
A Marosvásárhely–Jászvásár autópálya technikai-gazdasági mutatóit júliusban tette közzé a szállításügyi minisztérium, az összérték megközelítőleg 9 milliárd euró, és négy év alatt építenék meg, állami pénzalapokból, valamint más forrásokból.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!