
Fotó: Haáz Vince
Öt év után lezárta a városházi alkalmazottak áthelyezéséről szóló ügyet az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) – jelentette be hétfőn közösségi oldalán Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere.
2026. október 12., 19:422026. október 12., 19:42
„Öt év után lezárult a DNA vizsgálata abban az ügyben, amely engem és több kollégámat is érintette. Több esetben azt állapította meg, hogy a vád alapján feltételezett cselekmény nem is létezik, más esetben pedig azt, hogy a vizsgált magatartás nem minősül bűncselekménynek.
– írta Soós Zoltán.
A marosvásárhelyi polgármester hangsúlyozta, nem támadta az eljárást akkor sem, amikor zajlott, és most sem akar politikai győzelmet hirdetni.
Bejegyzése szerint Marosvásárhelynek ma nem újabb politikai háborúra van szüksége, hanem működő városra, együttműködésre és kiszámíthatóságra.
A korrupcióellenes ügyészség az évek során több kivizsgálást is indított Soós Zoltán ellen. Az első, most lezárt ügy a hivatal alkalmazottaival volt kapcsolatos: a meghirdetett versenyvizsgák és áthelyezések jogosságát vizsgálták. Többek között azt is ellenőrizték, hogy négy új személyi tanácsadót alkalmaztak a városvezetők mellé, illetve alkalmazottakat helyeztek át a marosvásárhelyi városházára Marosszentgyörgyről és Jeddről.
A tömegközlekedés biztosítása és a számlák kifizetése miatt nagy léptékű költségvetés-kiigazítást eszközöltek hétfőn Marosvásárhelyen. A rendkívüli tanácsülésen többek között a tanintézmények el nem költött pénzeit vették el, de nem csak.
Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.
76 bírságot szabtak ki a rendőrök október 11-én a 15-ös országúton, a Marosvásárhely és Szászrégen közötti szakaszon végzett közúti ellenőrzések során. A szabálytalanságok többsége gyorshajtás miatt történt.
Egy országos felmérés szerint a romániai egyetemisták idén is nagyrészt a családjuk anyagi támogatására szorultak albérletük kifizetésekor. Idén azonban a 200–300 eurós havi bérlemények a népszerűbbek, míg tavaly többen fizették ki akár a 400 eurót.
Közlekedési baleset történt Nagyernyében vasárnap délelőtt, három autó ütközött össze, egy személyt kórházba kellett szállítani. Vasárnap délben a baleset miatt nehezen haladt a forgalom a térségben.
Közlekedési baleset történt szombat este Szászrégenben az Abafáji út és a Gyümölcsfák utca kereszteződésénél. A balesetben két személygépkocsi ütközött, hat személyt szállítottak kórházba.
Két lakóház is kigyulladt Marosvásárhelyen szombat délután a Louis Pasteur utca és a Nicolae Bălcescu utca sarkánál. A tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre.
Közlekedési balesethez riasztották a tűzoltókat szombaton reggel a Dédához tartozó Maroskövesd településre. A balesetben egyetlen személygépkocsi volt érintett, két személyt kórházba is kellett szállítani.
Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kezdő citeratanfolyamot indított óvodapedagógusoknak és tanítóknak Marosvásárhelyen. A képzés már elkezdődött, de ebben a hónapban még lehet jelentkezni rá.
Több tízezer látogatót várnak a hétvégén a XI. Tökfesztiválra Szovátán. A fürdőváros főutcáját mintegy kétezer, óvodások és iskolások által faragott és díszített disznótök teszi látványossá, míg a szálláshelyek szinte teljesen megteltek.
szóljon hozzá!