Török népszavazás – Az elnöki rendszert támogató voksok állnak győzelemre

•  Fotó: AFP

Fotó: AFP

Az elnöki rendszer bevezetését támogató igen szavazatok 51,9 százalékon, a változtatást ellenző nem voksok 48,1 százalékon állnak a szavazatok 94 százalékos feldolgozottságánál a vasárnapi referendumon Törökországban – jelentette a török média.

MTI

2017. április 16., 20:262017. április 16., 20:26

2017. április 17., 10:372017. április 17., 10:37

Frissítés

Győztek az igenek

Az alkotmánymódosítást támogató igen szavazatok kerültek többségbe vasárnap a Törökországban az elnöki rendszer bevezetéséről tartott népszavazáson – jelentette be Binali Yildirim török miniszterelnök hívei ezrei előtt a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) ankarai székházának erkélyéről tartott beszédében. A kormányfő úgy fogalmazott: a nem hivatalos eredmények szerint „a népszavazás igennel fejeződött be”. „Mindenki biztos lehet benne, hogy ezt az eredményt népünk békéje céljából a legjobb módon használjuk majd fel. Ennek a választásnak nincs vesztese, egész Törökország nyert vele. Büszkék vagyunk rá, hogy a nemzet egy nézetet vall velünk” – tette hozzá a kormányfő.

Török sajtójelentések szerint az igen szavazatok aránya 51,3 százalék a voksok 99 százalékos feldolgozottsága mellett. Az igenek nem változtak az előzőekhez képest, mivel a szavazatok 98,2 százalékos feldolgozottságánál már 51,3 százalék volt az igenek aránya. Az elnöki hivatalból érkező hírek szerint Recep Tayyip Erdogan azt mondta: hálás az embereknek, hogy kifejezték az akaratukat az urnáknál. Erdogan elnök hívei Isztambulban tűzijátékkal ünnepelték az eredményt, amely egyelőre még nem hivatalos részeredmény. Később Erdogan bejelentette: a népszavazáson leadott igen szavazatok száma a nem hivatalos adatok szerint 1,3 millióval haladja meg a nem szavazatok számát. Elmondta, hogy a külföldön leadott szavazatok nagy szerepet játszottak az igen táborának sikerében. Hozzátette azt is, hogy az alkotmánymódosítások támogatása erősödött a délkeleti országrészben.

A török államfő köszönetet mondott a választóknak, és kiemelte, hogy minden egyes leadott szavazat számít. Hozzátette: a voksolás eredményét mindenkinek tiszteletben kell tartania, különösen Törökország szövetségeseinek.

Eközben az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) bejelentette, hogy az eredmény hivatalos kihirdetése után kérvényezni fogják a leadott szavazatok 37 százalékának újraszámlálását, mert törvénytelenségeket tapasztaltak a referendum során. Bülent Tezcan, a párt elnökhelyettese azt kifogásolta, hogy többen olyan szavazólapon voksoltak, amelyet korábban nem pecsételtek le a Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) tisztségviselői. A CHP több képviselője úgy nyilatkozott újságíróknak, hogy az eredmény „még nem világos”, és a nemek tábora „még megnyerheti” a népszavazást. A kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) – amely szintén a kezdetektől bírálta az elnöki rendszer ötletét – a Twitteren jelezte, hogy ugyancsak kifogást készül emelni.

A török nagyvárosok közül Isztambulban és Ankarában is előnyre tettek szert a nem szavazatok. A Boszporusz-parti metropoliszban 50,9, a fővárosban pedig 50,1 százalékon állnak az elnöki rendszer bevezetése elleni voksok.

Izmirben is a nemek tábora van többségben 68,5 százalékkal a részeredmények szerint, csakúgy mint Antalyában és Adanában, valamint a többségében kurdok lakta délkeleti Diyarbakirban, ahol szintén többen szavaztak az elnöki rendszer bevezetése ellen. Bursában 53,2 százalékkal az igenek vezetnek.
Veysi Kaynak török miniszterelnök-helyettes a Habertürk című tekintélyes napilap jelentése szerint úgy nyilatkozott, hogy az igen szavazatok elmaradnak a várt aránytól, de így is vezetnek.

A Habertürk adatai alapján a részvételi arány 86,7 százalékos volt.

A szavazatok 25 százalékos feldolgozottsága mellett az alkotmánymódosításokat támogató voksok aránya 63 százalék. Más források is hasonló számokat tettek közzé: a CNN-Türk televízióban az első részeredmények szerint az igenek aránya 62 százalék, a voksok 27 százalékos feldolgozottsága mellett.

Törökország 32 keleti tartományában reggel 7 és délután 16 óra, míg 49 nyugati tartományában reggel 8 és délután 17 óra között lehetett voksolni.

A referendum egy incidenstől eltekintve nyugalomban folyt. A Dogan török hírügynökség jelentése szerint a tragédia a főként kurdok lakta délkeleti Diyarbakir tartomány Cermik körzetének egy kis falusi szavazóhelyiségénél történt.

Az iskola udvarán politikai nézeteltérés miatt két rokoni kapcsolatban álló csoport összeszólalkozott, és a vitában szúró-, illetve lőfegyverek is előkerültek. A csetepatéban szerzett sérüléseik következtében hárman életüket vesztették.

A csendőrség teremtett rendet a helyszínen. Az esettel kapcsolatban két embert őrizetbe vettek.

A szavazócédulákon az elnöki rendszer bevezetését támogató „igen” felirat fehér alapon, az alkotmánymódosítást ellenző „nem” pedig barna háttér előtt szerepelt. A választók pecséttel jelölték meg a lap preferált felét.

Szintén a Dogan számolt be arról, hogy a Szíriával határos dél-törökországi Hatay tartomány Reyhanli körzetében

több szavazóhelyiségben „igen” felirat szerepelt a pecséteken.

A körzeti választási tanács döntése nyomán az érintett pecséteket begyűjtötték, és az „igen” feliratot a többi pecséten is szereplő „választás” feliratra cserélték. A voksolás ez idő alatt szünetelt. Később a Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) elnöke, Sadi Güven azt nyilatkozta, hogy

Idézet
az „igen” feliratú pecsétekkel megjelölt szavazólapok is érvényesnek számítanak.

Az elnöki rendszer bevezetéséről döntő referendumon belföldön 55,3 millió, külföldön nem egészen 3 millió választásra jogosult török állampolgár adhatta le voksát. A 18 pontból álló alkotmánymódosítás révén Törökországban megszűnne a Török Köztársaság 1923-as megalapításakor létrejött miniszterelnöki tisztség, és a kormányfő hatáskörei a mindenkori köztársasági elnökre szállnának át.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 16., hétfő

Tervezet: megvonnák a bukaresti ingatlannal rendelkező képviselők és szenátorok albérlet-támogatását

Úgy módosítaná Ciprian Șerban képviselőházi elnök a képviselők és szenátorok jogállását szabályozó törvényt, hogy a bukaresti ingatlanokkal rendelkező parlamenti politikusok ne számolhassák el a fővárosi szállásukért fizetett bérleti díjakat.

Tervezet: megvonnák a bukaresti ingatlannal rendelkező képviselők és szenátorok albérlet-támogatását
2025. június 14., szombat

Lovaggá ütötte III. Károly király David Beckhamet és Gary Oldmant

Lovagi rangra emelte a brit uralkodó David Beckhamet, az angol labdarúgás legendáját. Mellette Gary Oldman brit színész is lovagi rangot kapott az uralkodótól.

Lovaggá ütötte III. Károly király David Beckhamet és Gary Oldmant
2025. június 14., szombat

Irán péntek este két hullámban ballisztikus rakétákkal támadta Izraelt

Irán péntek este két hullámban ballisztikus rakétákkal támadta Izraelt – jelentette a helyi média.

Irán péntek este két hullámban ballisztikus rakétákkal támadta Izraelt
2025. június 13., péntek

Újabb incidens az Air Indiánál: pokolgépes fenyegetés miatt kényszerleszállást kellett végrehajtaniuk

Pokolgépes fenyegetés miatt kényszerleszállást hajtott végre pénteken az Air India légitársaság egyik repülőgépe a thaiföldi Phuket repülőterén – közölték a helyi hatóságok.

Újabb incidens az Air Indiánál: pokolgépes fenyegetés miatt kényszerleszállást kellett végrehajtaniuk
2025. június 13., péntek

Izrael megtámadta Iránt, célja Teherán nukleáris fegyverkezésének leállítása

Izrael légicsapásokat mért Iránra péntek hajnalban, hogy megakadályozza Teherán nukleáris fegyverkezését. A zsidó államban nemzeti szükségállapotot rendeltek el.

Izrael megtámadta Iránt, célja Teherán nukleáris fegyverkezésének leállítása
2025. június 12., csütörtök

Lezuhant az Air India légitársaság Londonba tartó járata

A londoni Gatwick repülőtér is bejelentette csütörtökön, hogy lezuhant az Air India légitársaság Gatwickre tartó járata – számol be az MTI.

Lezuhant az Air India légitársaság Londonba tartó járata
2025. június 10., kedd

Kárpát-medence kincsei: a magyarpolányi kálvária

Magyarország egyik legszebb kálváriája, a festői szépségű Bakonyban, a Nemzeti Örökség részeként is számon tartott Magyarpolányon található.

Kárpát-medence kincsei: a magyarpolányi kálvária
2025. június 02., hétfő

Kalapáccsal támadtak rá Jeszenszky Géza volt külügyminiszterre

Budapesten, egy belvárosi társasház kapualjában támadta meg az Antall-kormány volt külügyminiszterét, Jeszenszky Gézát és feleségét vasárnap délután egy férfi, aki kalapáccsal esett az idős házaspárnak.

Kalapáccsal támadtak rá Jeszenszky Géza volt külügyminiszterre
2025. május 26., hétfő

Trump elhalasztotta az Európai Unióval szemben kilátásba helyezett 50 százalékos vámok bevezetését

Donald Trump július 9-ig elhalasztotta az Európai Unióval szemben kilátásba helyezett vám bevezetését, miután telefonon beszélt az Európai Bizottság elnökével – az amerikai elnök ezt keleti parti idő szerint vasárnap este jelentette be.

Trump elhalasztotta az Európai Unióval szemben kilátásba helyezett 50 százalékos vámok bevezetését
2025. május 26., hétfő

XIV. Leó pápa birtokba vette római püspöki székét a Lateráni Szent János-bazilikában

XIV. Leó pápa Róma püspökeként misét mutatott be vasárnap délután a Lateráni Szent János-székesegyházban, ahol birtokba vette a város katedráját, vagyis püspöki székét. Később a Santa Maria Maggiore-bazilikát is felkereste.

XIV. Leó pápa birtokba vette római püspöki székét a Lateráni Szent János-bazilikában