Reagált Tőkés László a román politikum vádjaira, amik a Székely Szabadság Napja alkalmából az Európai Parlamentben tett felszólalása nyomán láttak napvilágot a sajtóban. Szerinte a román politikum folytat szélsőséges politikát.
2014. március 12., 12:212014. március 12., 12:21
2014. március 12., 13:562014. március 12., 13:56
Tőkés László (képünkön) hétfői, a székely autonómiaigényekkel kapcsolatos strasbourgi nyilatkozata nagy visszhangot keltett, amelynek következtében több román politikus elfogadhatatlannak nevezte, azt, hogy Tőkés „a román államnacionalizmus asszimilációs politikájáról” beszélt és a székelyföldi magyarság helyzetét a krími tatárokéhoz hasonlította.
„Victor Ponta szerint »fogalmam sincs, hol van a Krím-félsziget«. A valóság azonban az, hogy országunk kormányfője nem tudja, hogy hol van Erdély és Székelyföld. Mert ha tudná, akkor azzal is tisztában lenne, hogy kik és hányan vannak, és miért akarnak autonómiát a magyarok. Azért akarunk autonómiát, nehogy a krími tatárok sorsára jussunk, akiknek a lélekszáma Sztálin büntetőpolitikája következtében saját hazájukban mindösszesen 12 százalékra apadt. Ehhez hasonlóan Erdély magyar és német őslakóinak lélekszáma a száz évvel ezelőtti 45 százalékról 20 százalék alá süllyedt – reagált a miniszterelnök vádjára Tőkés László. Az általa aláírt közleményben az is olvasható, hogy a Tismăneanu-jelentés világos képet fest a nacionál-kommunista Ceauşescu-rezsim megsemmisítő kisebbség- és magyarellenes politikájáról.
„Sajnálom, hogy a román többségi nacionalizmus megint engem kiállt ki bűnbaknak saját bűneiért, a posztkommunista Ponta-kormány pedig politikai ellenfeleivel szemben játssza ki ismét a magyar kártyát. Valójában nem én vagyok, hanem az ő neoceausiszta politikája »szélsőséges«. Iliescu tanítványaként ugyanazt folytatja, amit a Kondukátor elkezdett. Szerencsénkre jóval tehetségtelenebbül” – válaszolt a román politikusok kijelentéseire Tőkés László.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!