Tőkés László függetlenként vagy az RMDSZ-szel összefogva indulna az EP-választáson

Tőkés László lehetségesnek tartja, hogy független jelöltként induljon az európai parlamenti (EP) választásokon, amiként 2007-ben, vagy a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) megállapodva méresse meg magát a versenyben, miként 2009-ben tette.

MTI

2013. június 07., 21:452013. június 07., 21:45

2013. június 07., 21:462013. június 07., 21:46

Tőkés pénteki nagyváradi sajtótájékoztatója után az MTI-nek elmondta, olyan megoldást tartana kedvezőnek, amely a leghangsúlyosabb képviseletet biztosítja az erdélyi magyarságnak a brüsszeli testületben. Hozzátette, 2009-ben az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) együttműködése nyomán három erdélyi magyar képviselő szerzett mandátumot. Emlékeztetett arra, hogy az akkori együttműködésből kimaradt a Magyar Polgári Párt (MPP). „Ha az összefogás teljes lett volna, lehet, hogy a negyedik erdélyi magyar képviselőt is sikerül bejuttatni az EP-be” – nyilatkozta a volt püspök. Megjegyezte, most az a körülmény is nehezíti a versenyt, hogy Románia a jelenlegi 33 képviselő helyett csak 32-t küldhet a brüsszeli testületbe.

Tőkés László elmondta, soha nem vágyott arra, hogy európai parlamenti képviselő legyen, de egy csonka és egy teljes mandátum után mind az EMNT, mind az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) arra biztatja, hogy újabb ciklusra vállalja a brüsszeli munkát. „Ha hí a haza, soha nem tértem ki a hívás és a kihívás elől. Most sem tudok kitérni” – jegyezte meg. Elvi kérdésnek tartotta, hogy az erdélyi magyarság számára legkedvezőbb képviselet jöjjön létre Brüsszelben. „Meg kell találni azt a megoldást, amely maximalizálja az erdélyi magyarok szavazatait. Ha ebben tudok segíteni, szívesen vállalkozom egy újabb jelöltségre” – nyilatkozta a volt püspök.

Az EP-képviselő hozzátette, a független jelöltség és a magyar összefogás jelöltsége mellett további két lehetőséget is mérlegel az EP-választásokon való részvételre, de korainak tartja, hogy ezekről beszéljen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés