
Julija Timosenko volt ukrán kormányfő biztos abban, hogy hazája a közeljövőben csatlakozik az Európai Unióhoz, ami szavai szerint mindent megváltoztat majd. Hősöknek nevezte a tüntetőket, és Janukovics felelősségre vonására szólított fel. A szombaton szabadon engedett ellenzéki politikus erről az után beszélt, hogy este megérkezett Kijevbe.
2014. február 23., 13:262014. február 23., 13:26
A tüntetőket hősöknek nevezve a tiltakozások folytatására, valamint Viktor Janukovics elnök felelősségre vonására szólított fel Julija Timosenko volt ukrán kormányfő szombat este a Majdanon, azaz a kijevi Függetlenség téren.
Az ukrán ellenzék aznap szabadon engedett vezéralakja kerekes székben ülve szólt a Janukovics hatalomból való távozását követelő több tízezres tömeghez.
„Hősök vagytok, ti vagytok a legjobb dolog Ukrajnában” – mondta felfokozott hangvételű felszólalásában. A tüntetőket arra buzdította, hogy maradjanak a téren, és tartsanak ki a végsőkig.
Hivatalosan 82 halottról tudnak
A kijevi összecsapások kezdete óta 82 ember vesztette életét – közölte az ukrán egészségügyi tárca. Közleményük szerint szombat estig 622 ember fordult orvosi segítségért, közülük 405-öt vittek kórházba.
„Ha valaki azt mondja, hogy befejeztétek küldetéseteket, és hazautazhattok, s a többit majd mások folytatják helyettetek, ne higgyétek el egyetlen szavát sem! Addig, amíg végig nem viszitek az ügyeteket az utolsó lépésig, senkinek nincs joga elmenni innen. Azért, mert ti változtattatok meg mindent. Nem a politikusok, nem a képviselők és a nem a külvilág. Senki rajtatok kívül ezt nem tudta volna véghezvinni” – hangsúlyozta.
A politikus arra szólította fel a népet, hogy Viktor Janukovics elnököt és a környezetéhez tartozó embereket „hozzák a Majdanra”. Leszögezte, hogy a nép nem bocsátja meg a vérontást, és a felelősök a „legkegyetlenebb” büntetésben részesülnek majd.
„Évszázados szégyen lenne, ha megbocsátanánk nekik” – hangoztatta Timosenko. Az ellenzéki politikus kijelentette: garantálja, hogy mindent tudni fog a kulisszák mögött folyó politikáról. „Kezeskedem azért, hogy senki ne áruljon el benneteket” – szögezte le.
Kijevbe érkezve a sajtónak adott első interjújában könnyes szemmel jelentette ki: „a legnagyobb boldogság egy bűnözők nélküli, új Ukrajnába érkezni”. Szavai szerint csak egy dologra vágyik, hogy az új vezetés, amelyet „a legjobb emberek, a legjobb hazafiak\" vérük és életük árán segítenek hatalomra, semmilyen körülmények között ne ismételjék meg azt, amit a nép által megdöntött diktatórikus hatalom elkövetett.
„A legfontosabb, hogy méltóvá váljunk azoknak az emlékéhez, akik életüket áldozták” – jelentette ki Timosenko.
Az elmúlt napokban a hatalom és a Viktor Janukovics elnök távozását követelő demonstrálók közötti összecsapásokban meghalt tüntetőkről szólva a Haza párt vezéralakja is követelte a tettesek felelősségre vonását, hogy így tisztelegjenek azok előtt, akik \"életükkel fizettek Ukrajna függetlenségéért\".
Napközben az ukrán parlament határozatban vonta meg a bizalmat Viktor Janukovics államfőtől, és május 25-re kiírta az előrehozott elnökválasztást. Janukovics államcsínynek nevezte a döntést, hollétéről azóta továbbra is ellentmondásos hírek keringenek.
A törvényhozás szombaton többek között új elnököt, új belügyminisztert választott és határozatot fogadott el Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfő szabadon engedéséről. A volt ukrán kormányfő délután távozhatott szabadon a harkivi kórházból, ahol kezelték. A szabadon engedett Julija Timosenko közölte: indul az államfői posztért.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!