
Az orosz katonai egységek megkapták Szergej Sojgu védelmi miniszter parancsát arra, hogy térjenek vissza állandó állomáshelyükre az ukrán határ közeléből – közölte kedden az orosz védelmi minisztérium.
2014. május 20., 19:182014. május 20., 19:18
Az orosz fegyveres erők alakulatai a rosztovi, belgorodi és brjanszki területeken, az előre eltervezett hadgyakorlat befejeztével elindulnak harci járműveik berakodási helyére, ahonnan vasúton folytatják útjukat támaszpontjaikra. A minisztérium tájékoztatásában nem szerepelnek adatok, ezért továbbra sem világos, az intézkedés azt jelenti-e, hogy csökkenni fog az ukrán határ közelében állomásozó orosz alakulatok létszáma, amelyet a NATO mintegy 40 ezer főre becsül.
Medvegyev: Oroszország nem csatol el újabb területeket
Eközben szintén kedden merő propagandának nevezte Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő azokat a feltételezéseket, hogy Oroszország magához akarja csatolni Ukrajna egyes területeit. Leszögezte azonban, hogy Moszkva nem tudja és nem is fogja szavatolni a szomszédos ország területi épségét, mert sosem vállalt erre kötelezettséget.
Medvegyev a Bloomberg amerikai üzleti televíziónak adott interjúban beszélt erről. Medvegyev leszögezte, hogy Oroszország nem tudja és nem is fogja szavatolni Ukrajna területi épségét. „Abból indulunk ki, hogy a legfőbb feladat a helyzet csillapítása Ukrajna területén. Nem kell garantálnunk valamit valakinek, hanem csillapítanunk kell a helyzetet” – mondta Medvegyev.
Hozzátette, hogy Ukrajna területi épségét az szavatolná leginkább, ha Kijev közvetlen párbeszédet folytatna az összes régióval. A kormányfő a szakadár Luhanszk és Donyeck megyében, illetve a más területen lakók véleményének tiszteletben tartására szólított fel.
Medvegyev arról is beszélt, hogy Oroszország tiszteletben tartja az ukrán lakosság véleménynyilvánítását a közelgő elnökválasztáson, de ez nem jelenti azt, hogy annak eredményét kész elismerni.
Luhanszk állítólag az ENSZ-től kérte függetlensége elismerését
Az úgynevezett „luhanszki népköztársaság” eközben függetlenségének elismerését kérte az ENSZ-től, de a világszervezet nem erősítette meg, hogy erre vonatkozó kérést kapott volna a kelet-ukrajnai régiótól. „Nem tudom megerősíteni, hogy ilyen kérést kaptunk volna” – jelentette ki Stéphane Dujarric, Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár szóvivője hétfőn New Yorkban az orosz állami hírügynökségnek.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!