
A diáklétszám összesítésénél az iskolaelhagyást is figyelembe kell venni
Fotó: Kristó Róbert
Egyelőre nem lehet összeállítani a tanári katedrák listáját, mert nem tisztázott, pontosan hány tanuló van – jelentette ki pénteken Liviu Pop oktatási miniszter.
2017. október 27., 17:112017. október 27., 17:11
„Sokkal pontosabb adatokra van szükségünk. Nem tudjuk összeállítani a katedrák listáját, ha nem tudjuk pontosan, hány tanulónk van a közoktatási rendszerben, ezt pedig nem tudjuk
– magyarázta Pop, aki szerint az iskolaelhagyás is olyan jelenség, amellyel számolni kell az osztályok és katedrák számának jóváhagyásakor – tudósít az Agerpres.
A tanügyminiszter kifejtette,
Ismét beszélt arról, hogy
„Nem válik becsületére sem Romániának, sem nekem miniszterként, hogy 4500 szakképzetlen pedagógus van jelenleg az oktatási rendszerben. Ez azt jelenti, hogy
Egyeseknek közülük más a végzettségük, mint amit tanítanak, mások egyetemi hallgatók vagy középfokú végzettségük van. Nem az ő hibájuk. Én hálás vagyok nekik, hogy a tanügyben dolgoznak. Mi mindannyian hibásak vagyunk azért, hogy nem sikerül csökkentenünk a szakképzetlenek számát a rendszerben” – mondta Liviu Pop, hozzátéve, hogy
Ehhez arra van szükség, hogy a helyettesítő tanárok végleges tanári címet kapjanak.
Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.
Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.
A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.
A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.
Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.
Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.
A közel-keleti események miatt összesen 28 járatot töröltek kedden a bukaresti repülőtereken az Izraelbe, Dubajba, Bahrainba, Katarba és Jordániába közlekedő útvonalon – tájékoztatott a fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB).
Hétfő estére halasztották a 300 román állampolgár hazaszállítására szervezett TAROM-különjáratok elindítását. Ők a közel-keleti konfliktuszónából kerültek Egyiptomba, hogy biztonságosabb helyről térhessenek haza.
Ilie Bolojan miniszterelnök hétfő reggelre tanácskozást hívott össze a közel-keleti konfliktus térségében rekedt román állampolgárok helyzetéről – közölte a kormány sajtóirodája.
szóljon hozzá!