
Képünk illusztráció
Fotó: Tuchiluș Alex
A kormány támogatja a mentőszolgálatot, hogy új eszközökhöz és a szükséges humán erőforráshoz jusson, és hogy kiigazítsák a vonatkozó jogszabályi keretet – jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök hétfőn, miután találkozott a mentősök országos szakszervezeti szövetségének képviselőivel.
2024. február 19., 18:492024. február 19., 18:49
A kormány közleménye szerint a Victoria-palotában tartott találkozón a miniszterelnök azt mondta, az új mentőautók beszerzésére már elindították a közbeszerzési eljárást, miután a mentős-szakszervezet képviselői többször nyomatékosan kérték ezt – ismerteti az Agerpres. Mint arról mi is írtunk, a mentős járműpark Hargita megyében is nagyon elöregedett, ugyanakkor egy részük mindössze betegszállításra használható.

A mentőautóknak minimum a 70–80 százaléka cserére szorul Hargita megyében, közülük sok túl van már a cserét előíró törvényben meghatározott futásteljesítmény felső határán is. Gyakran még az új mentőautókkal is problémák vannak.
Szóba került a munkaerőhiány kérdése is, ennek kapcsán a miniszterelnök azt mondta,
A versenyvizsgák kiírásához már nincs szükség a kormány jóváhagyására – teszi hozzá a közlemény.
A mentősök szakszervezeti szövetsége a közeljövőben részletesen megindokolja a kormánynak a mentőszolgálat megszervezését és működését szabályozó törvényi keret módosításának szükségességét, és szakértőkkel együtt újabb találkozóra ülnek össze, hogy kidolgozzák a módosító javaslatot – olvasható a közleményben.
A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint az edinburgh-i román konzuli hivatal képviselői kapcsolatban állnak három román állampolgárságú családdal, amelyek otthonát megrongálták az éjszakai események közben.
Az Európai Bizottság frissítette a légiközlekedés biztonságával összefüggésben azon légitársaságokat felsoroló listáját, amelyekre működési tilalom vagy működési korlátozás vonatkozik az Európai Unió légterében.
További 16,5 millió eurós uniós támogatást jelentett be az afrikai ebolajárvány megfékezésére Hadja Lahbib, az Európai Bizottság válságkezelésért felelős tagja Brüsszelben kedden.
Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.
Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.
Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.
Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.
Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.
A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.
Három embert kerestek még tegnap a romok alatt, közülük ketten román állampolgárok, miután előző nap összedőlt egy többlakásos épület a kelet-németországi Görlitz városában – adta hírül kedden este az Agerpres hírügynökség.
szóljon hozzá!