SZNT: mégis lesz felvonulás a Székely Szabadság Napján

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Bevonulnak Marosvásárhely főterére a Székely szabadság napja elnevezésű, hétfőre meghirdetett autonómiatüntetés résztvevői, annak ellenére, hogy a polgármesteri hivatal nem hagyta jóvá a felvonulást – közölte szombaton Izsák Balázs, a megmozdulást meghirdető Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke.

Székelyhon

2014. március 08., 14:272014. március 08., 14:27

2014. március 08., 19:322014. március 08., 19:32

A polgármester előzőleg levélben közölte: csak az 1854-ben kivégzett székely vértanúk tiszteletére hirdetett megemlékezéshez járult hozzá, a Székelyföldnek autonómiát követelő tiltakozó felvonulást nem engedélyezi. A szervezők a prefektusi hivataltól kérték: támadja meg a gyülekezési és véleménynyilvánítási jogot sértő polgármesteri határozatot.

„Az idei polgármesteri tiltás ezt a békés megmozdulást akarta megakadályozni, súlyosan sértve ezáltal a gyülekezés és a szólásszabadság alkotmányos jogát. A szervezők nevében bejelentem, a tiltás ellen indított jogi eljárás folyamán kiderült: a polgármester átirata, amelyben a Postarét és a főtér közötti útszakaszon szervezett felvonulást megtiltotta, nem tekinthető közigazgatási határozatnak, így annak semmilyen jogkövetkezménye nincsen. A Székely Szabadság Napját tehát az eredeti tervek szerint, a törvényesen benyújtott előzetes bejelentésnek megfelelően tartjuk meg, a megemlékező nagygyűlés után a résztvevők az ünnepnek megfelelő méltósággal, békésen vonulhatnak Marosvásárhely főterére. Ismételten felhívom a résztvevők figyelmét arra, hogy Székelyföld autonómiáját alkotmányos úton akarjuk elérni, a román parlament elé terjesztett szerves törvény révén. A megvalósítás útján is mindig jogkövető magatartást tanúsítottunk, és erről az útról ezután sem fogunk letérni. Ezt követeli meg tőlünk egész történelmünk, a székely közösségi gondolkodás és magatartás” – hívja fel a figyelmet közleményében az SZNT elnöke, Izsák Balázs.

Az SZNT azt követően döntött a felvonulás megtartásáról, hogy a prefektus elhárította illetékességét, mondván, a megmozdulást tiltó levél nem közigazgatási határozat. A szervezők szerint ezzel a kormány képviselője is megerősítette, hogy a polgármesteri levélnek semmilyen jogkövetkezménye nincs, tehát a felvonulás megtartható.

„A Székely Szabadság Napja a vértanúkra való emlékezés mellett a szolidaritás, az összetartozás, az autonómia melletti kiállás ünnepe is. Egyben  tiltakozunk az ellen, ami ezt a törekvést ellehetetleníti. Ezért tervezzük úgy, hogy a résztvevők – akárcsak a korábbi években – a Székely Vértanúk emlékművénél tartott nagygyűlés után Marosvásárhely főterére vonulnak, hogy elkísérjék azt a küldöttséget, amely az elfogadott dokumentumot átadja a címzett képviselőjének – áll a felhívásban.

Az MTI érdeklődésére Kincses Előd, a szervezők ügyvédje elmondta: a prefektus álláspontja is igazolta, hogy nincs érvényben olyan határozat, amely betiltaná a felvonulást. Hozzátette: ezért hárította el egyébként illetékességét a Maros megyei törvényszék is, amikor a polgármester tiltását jogi úton próbálták érvényteleníteni.

Az ügyvéd szerint egy demonstrációt csak bejelenteni kell, nem engedélyeztetni, betiltására pedig legfeljebb 48 órája volt a polgármesternek, de a határidő már decemberben lejárt.

A felvonulás lebonyolításáról az SZNT elnöke az MTI-nek elmondta: az eredetileg bejelentett útvonalon, de a járdán fognak a Székely vértanúk emlékművétől a Főtérre vonulni mindazok, akik elkísérik azt a tíztagú küldöttséget, amely a demonstráción elfogadandó petíciót szándékozik átadni a román kormány helyi képviselőjének a prefektusi hivatalban. Az úttestet azért nem használhatják, mert ahhoz külön engedélyre lett volna szükség, hogy a forgalmat leállítsák. Értesítették szándékukról a rendezvényt biztosító csendőrséget, amellyel folyamatos az együttműködésük.

Pénteken Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi városi rendőrség igazgatója úgy nyilatkozott: túlzásnak tartja, hogy a szervezők 50-60 ezer résztvevőt jelentettek be és a maga részéről 6-7 ezer megemlékezőre számít hétfőn a székely vértanúk obeliszkjénél.

A Székely szabadság napja tavalyi rendezvényén a szervezők szerint 30 ezren, a rendfenntartók szerint ötezren vettek részt. Az obeliszk mellett közfelkiáltással elfogadott, a Székelyföld autonómiáját követelő petícióval a tömeg a prefektus hivatala elé vonult. A kormány Maros megyei képviselőjének átnyújtott petícióra azóta sem érkezett válasz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Hirdetés
2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
Hirdetés