Megkezdődött a jövő évi csíksomlyói búcsúra a különvonatok szervezése, az első zarándokok már le is foglalták helyüket – mondta a programot szervező utazási iroda vezetője.
2013. november 28., 23:222013. november 28., 23:22
Petrus György, a Kárpáteurópa Utazási Iroda vezetője elmondta, a Csíksomlyói Expressz a tervek szerint június 6-án Szombathelyről indul és több dunántúli város érintésével Budapestre, a Keleti Pályaudvarra fut be. Itt csatlakozik hozzá a Székely Gyors és a két szerelvény, egy 16 kocsiból álló, Összenemzeti Zarándokvonatként megy tovább Kolozsvár és a Maros völgye felé.
Az étkezőkocsikban népi zenekar muzsikál, és amerre a szerelvény halad mindenütt az adott tájegységre jellemző zenét játszik majd. Az utasok részt vesznek a csíksomlyói búcsú szabadtéri szentmiséjén – tette hozzá.
A háromnapos programban szerepel Madéfalva ünnepségén való részvétel, mivel a településen jövőre emlékeznek meg az 1764-ben történt eseményekről. Ekkor a székely határvidék katonái, függetlenségük megőrzése érdekében, nemet mondtak Mária Terézia reguláris seregéhez való csatlakozásra. Ellenállásukat megtorlandó a császári sereg több száz katonát mészárolt le, mások elmenekültek – idézte fel a Petrus György. Az Összenemzeti Zarándokvonat utasai az ezeréves magyar határállomásra, Gyimesbükkre, továbbá Tusnádfürdőre is ellátogatnak – közölte.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!