Szépen ragyoghat az Egymillió csillag

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

A romániai Caritas-szervezet egyik leglátványosabb szolidaritási akciójára pénteken, október 11-én 18–20 óra között kerül sor. A Gyulafehérvári Caritas Erdély 16 településén várja mindazokat, akik egy-egy mécses meggyújtásával sorközösséget vállalnak a nélkülözőkkel.

Molnár Melinda

2013. október 07., 12:502013. október 07., 12:50

Mint ismeretes, az Egymillió csillag a szegényekért rendezvénysorozat keretében gyertyával világítanak meg egy-egy közteret, a helyszínen begyűlt adományokból pedig élelmiszercsomagokat vásárolnak a hátrányos helyzetű családoknak és a magukra maradt időseknek.

Évről-évre minden értelemben „nagyobb teret kapott” az Egymillió csillag-akció: a Gyulafehérvári Főegyházmegye területén 2010-ben nyolc, 2011-ben tizenhárom, tavaly tizenöt, idén pedig tizenhat település csatlakozott.

A szervezők kérése: aki teheti, a mécses-gyújtás és adományozás révén tegye szebbé a szükséget szenvedő embertársaink karácsonyát. Tavaly a begyűlt összegből hatszáz csomagot készíthettek a szervezők. Az ideinek se a pénztárcánk szabjon határt: tegyük, amit a szívünk jelez!

Pénteken 18 órától az alábbi helyszíneken várnak a Caritas munkatársai és önkéntesei:

Marosvásárhelyen a Színház téren
Marosszentgyörgyön a Szent György téren
Erdőszentgyörgyön a Rhédey-kastély udvarán
Szovátán a központban
Csíkszeredában a Szabadság téren
Csíkkarcfalván a központban
Gyergyószentmiklóson a Művelődési Központ előtt
Gyergyóremetén a központban
Gyergyóditróban a központban
Maroshévízen a Kultúrház előtt
Székelyudvarhelyen a Dávid Ferenc téren, a Bethlen-negyedi parkban
Székelykeresztúron a központban
Bereckben a központban
Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet parkban, a Mikó-szobor előtt
Gyulafehérváron a várban
Petrozsényben a színház melletti parkban

Az esemény kiemelt médiapartnere az Udvarhelyi Híradó Kft. lapcsaládja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés