
Fotó: MTI
A Székely Szabadság Napján tömeggyűlést tartottak hétfő délután Budapesten, a Hősök terén. A Himnusz és a Székely himnusz eléneklése után György-Mózes Árpád, a Székelyföldért Társaság elnöke köszöntötte a Hősök terén összegyűlt tömeget, amely a tér mintegy ötödét foglalta el.
2014. március 11., 09:132014. március 11., 09:13
2014. március 11., 11:352014. március 11., 11:35
György-Mózes Árpád felhívást olvasott fel, amelyben felszólítják a román kormányt, hogy tárgyaljon a székelyföldi autonómia ügyét képviselő szervezetekkel, valamint tartsa tiszteletben az emberi jogokat. Az összegyűlt tömeg „autonómiát Székelyföldnek” közfelkiáltással fogadta el a felolvasott dokumentumot. A szónok arról beszélt, hogy a Székely szabadság napján emlékezni és emlékeztetni gyűltek össze. „Emlékezni azokra a székely vértanúkra (...), akik az 1948-49-es forradalom és szabadságharc leverése után is hittek a magyar szabadságban” – fogalmazott.
György-Mózes Árpád közölte, azért is tüntetnek most, hogy emlékeztessék a világot, illetve a román kormányt, hogy a székelyek szabadságszeretete és autonómiaigénye továbbra is épp olyan erős, mint volt 160 évvel ezelőtt. Bejelentette, hogy a tavaly útjára indított, Székelyföld autonómiáért elnevezésű kezdeményezés „életképesnek bizonyult”, az idén a világ 18 helyszínén tudtak mozgósítani támogatókat. Megemlékezést tartanak Budapest és Marosvásárhely mellett például Szolnokon, Esztergomban, Pozsonyban, Bécsben, Stuttgartban, Londonban, az Egyesült Államokban, valamint Kanadában is – mondta György-Mózes Árpád.
A Székelyföldért Társaság elnöke szerint „erőt kell felmutatni”, és sok emberre van szükség, mert „ideig-óráig el lehet hallgatni a tényeket, de már a román kormány is érzi, hogy Székelyföld autonómiájának szelleme kiszabadult a palackból”. Szavai szerint ezt érzékeli már Szlovákia is, hiszen a napokban jelentették be, hogy az Európai Bizottság oldalán a Székely Nemzeti Tanáccsal szemben száll be az uniós polgári kezdeményezés elutasítása miatt indított perben. A magyar kormány viszont – fűzte hozzá – a székelyek mellett száll be az Európai Unió Törvényszékénél indított perbe.
„Mi a mozgalmunkat komolyan gondoltuk, kitartóak leszünk (...), kavics leszünk az európai döntéshozók cipőjében, bárhova lépnek, érezni fogják, hogy szúrja és nyomja őket, érezni fogják, hogy van itt egy probléma” – fogalmazott György-Mózes Árpád, hozzátéve, hogy ez egy pártok felett álló, közös ügy.
Közölte, a Budapesten is felolvasott felhívást tíz ország húsz helyszínén fogadták el az autonómia mellett tüntetők. A dokumentumot angol nyelven elküldik számos ország nagykövetségére. Ebben azt írják, hogy Romániának be kell tartania nemzetközi kötelezettségét, el kell fogadnia a párbeszédet és tiszteletben kell tartania az emberi jogokat.
A felhívásban emlékeztettek arra, hogy Románia vállalta: a nemzetiségek, azon a területen, ahol többségben vannak, különleges önrendelkezést kaphatnak. Románia jelenlegi kormánya éppen közigazgatási reformra készül, amivel – várhatóan - megszegi az unió vonatkozó ajánlásait, és Székelyföldet román többségű közigazgatási egységekbe illeszti be. Ezzel felszámolják a székelyek érdekérvényesítésének utolsó intézményi kereteit is – tette hozzá.
Mécsesekből rakták ki a székely zászlót
A székely autonómia ügye mellett szervezett tömeggyűlés végén a rendezvény több száz résztvevője rendőri felvezetéssel a Dózsa György úton, az Ajtósi Dürer soron, a Stefánia úton vonult a román nagykövetség Thököly úti épületéhez. Az épület elé vont kordonnál mécseseket helyeztek el, majd elénekelték a Himnuszt és a Székely himnuszt. A vonulás ideje alatt a rendőrség lezárta az érintett útszakaszokat.
A tömeg többször azt skandálta: „Autonómiát Székelyföldnek!”; „Vesszen Trianon!”; „Székelyföld nem Románia”.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
szóljon hozzá!