
Fotó: Sándor-Nagy Tünde
Romániában mintegy százezer kormányzati számítógépet érint a Microsoftnak keddtől életbe lépő kereskedelmi döntése, amelynek értelmében megszűnt a Windows XP operációs rendszer terméktámogatása – derült ki Răzvan Cotovelea román informatikai miniszter nyilatkozatából.
2014. április 08., 16:542014. április 08., 16:54
A tárcavezető azért nyilatkozott a román állami hatóságok számítógépeinek helyzetéről, mert a Microsoft keddtől nem biztosít többet javítócsomagokat, nem frissíti az operációs rendszert.
A 2003-as fejlesztésű szoftver terméktámogatásának megvonása következtében Romániában keddtől azonnal mintegy 35 ezer számítógép válik sérülékenyebbé, de a következő egy évben százezerre nőhet ezeknek a száma.
A tárcavezető rámutatott: a hatóságok ugyanakkor nem rendelkeznek pontos kimutatással arról, hogy hány darab, ilyen szoftverrel futó számítógép van az állami intézményekben. Hozzátette, a következő időszakban számos gép elavul és ki kell cserélni, ezért a következő 4-5 hónap feladata felmérni, hogy Romániában pontosan hány kormányzati számítógép van, milyen licenccel működnek, és hány új licencre van szükség – magyarázta.
Cotovelea elmondta, hogy a terméktámogatás megvonásának hatásait úgy ellensúlyozzák, hogy vírusölő programokat használnak, és mint mondta, a román hatóságok rendelkeznek hardverekkel és szoftverekkel, amelyek kellő védelmet biztosítanak a különböző állami rendszereknek és adatbázisoknak. Hozzátette: a román kormány hajlandó új szerződés megkötéséről tárgyalni a Microsofttal, amennyiben ez utóbbi ajánlatot tesz.
Kijelentette: a központi és a helyi államapparátusban dolgozó hivatalnokok számítógépei biztonságban vannak, és nem számítanak semmi rendellenességre.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!